Isten ujja, a méh és a Füredi Maraton 2015

LegálisDrogIsten pediglen lenézett rám, karját nyújtotta felém, és én belekapaszkodtam volna vala. Csak az utolsó pillanatban vettem észre, hogy segély-jobb helyett csupán „középső ujjat“ mutat, hogy tudjam, hol van a helyem“.

Jézus legalább hétszer bukott fel a nehéz keresztrúd alatt, ha nem tizennégyszer. Aznap, a Via Dolorosán – félúton a Golgota felé – sokszor elgondolkodhatott a miérteken, kérdéseket fogalmazhatott meg, szitkozódhatott, de legalábbis be volt parázva, mégha ebből a szemszögből sosem vizsgálta senki a keresztutas Messiást.

Isten legaláb hétszer mutatott középső ujjat.
Isten legaláb hétszer mutatott középső ujjat.

A kegyetlen kereszthalálhoz képest az én történetem igazi kispálya, annak ellenére, hogy – stílusosan fogalmazva – igazán rám járt a rúd. Számomra a felkészülés okozott komoly problémákat, tehát én is megjártam a magam keresztútját. Nagy részét már megírtam. Jöjjön hát az utolsó hét felkészülése és a verseny.

Előzmény röviden: 2014, nyár, szenvedés, doki, röntgen, csípőficam, fetrengés, önsajnálat, december, edzésterv, influenza elleni oltás, felkészülés, 2015, influenza, mellhártya-gyulladás, újabb influenza, arcüreg-gyulladás, utolsó héten vagyunk, hipp-hopp eltelt három és fél hónap.

Decemberben nem gondoltam volna, hogy márciusban a badacsonytomaji maratoni rajtponton nyújtózkodom majd.
Decemberben nem gondoltam volna, hogy márciusban a badacsonytomaji maratoni rajtponton nyújtózkodom majd.

Nos, tehát ott fejeztem be, hogy az utolsó hétre (2015. március 16. – 21.) három gyorsító futást tettem be. Persze ezek a futások annyit érnek, és annyit hatnak mint halottnak a csók, mint süketnek a koncertbelépő, mint eunuchnak a peep show bérlet vagy M1-nek a megújulás. Ettől függetlenül 12 kilométerre és 4:35-ös tempóra lőttem be őket, hétfőtől szerdáig. Az első két futás tervszerűen ment, gyorsultam, ha kellett, tempóztam, ha tudtam, és főleg nem purcantam ki. A nagy tervem ugyanis az volt, hogy a verseny első 20 kilométerét megtolom, és lehozom 4:50-es átlagra (nem futóknak segítek: 4 perc 50 másodperc kilométerenként és átlagolva), majd a következő 10 kilométert 5 percekre, végül pedig lesz, ami lesz. Szerdán, a harmadik edzésen úgy pörögtem, mint a búgócsiga. Repültek a kilométerek, sima 4:30 lett szinte valamennyi kilcsi, és ekkor, amikor már azt hitem, hogy Isten – a sok csapás után – végre meghallgatott, nos ekkor történt valami, ami még sosem. A tizedik kilométerbe kezdtem, mikor egyszerre hasító fájdalom mart a bal-belső vádlimba, és éreztem, hogy egy ponton gombócba szedődtek az izomszálacskák. A futás végére vöröslő göb alakult ki ezen a ponton, és úgy fájt, mintha izomból tökön rúgtak volna. Itthon a vádlim borogatást, izomlazító krémet, flector tapaszt, fáslit kapott, és rögtön szedni kezdtem az izomlazító tablettát, gyulladáscsökkentővel kombinálva. Csütörtökön kompressziós szárban futottam egy hatost, de nem javult sokat az állapot. Pénteken gyorsító hatost futottam, ekkora egy picit jobb lett, hiszen a gyógyszerek már dolgoztak, mint a gép. Így ért véget a verseny előtti időszak.

Verseny előtti „módosított“ terv: Az első két kilométer után leállok, ha fájdalmam lesz. Addig is igyekszem a súlyt bal-belső vádliról kiterhelni jobb belsőre. Ha ez így oké, akkor cél a teljesítés.

Eduska nagyon boldog volt, hogy hatkor kelhetett.
Eduska nagyon boldog volt, hogy hatkor kelhetett.

A verseny

Korai kelés, kaja, budi, öltözés, budi, tankolás, budi, M7, budi, 71-es út, budi, Badacsonytomaj, budi, bemelegítés, budi. Azt hiszem így történt pontosan, és egy budit sem hagytam ki. Kísérőim Eduska (feleség) és a Márk (fiúgyermek) voltak, akik reggel kilenckor velem együtt várakoztak a badacsonytomaji kempingben, miközben körbelengte őket a nicoflex, izomlazító, izzadság és adrenalin szaga, mely a szpíkerek dumájával alkotott perverz egyveleget. Fél tízkor, nagy meglepetésemre név szerint szólították rajthoz a futókat aszerint, hogy ki, milyen teljesítési időt jelölt meg regisztrációkor. Mivel hét-nyolc perccel az első emberek kifutása után sem kerültem sorra, gyanússá vált, hogy rosszul adtam le a regisztrációt, és 4 óra 30 perc feletti maratont jelöltem meg. Tehát fél tíz után nyolc perccel, ott álltam két tucatnyi „elsőmaratonos“ nő, és ugyanennyi hatvan év feletti harcos között, és arra vártam, hogy végre elindulhassak.

Indulás előtt. Itt a negyvenedik budi és két órás utazás után állok.
Indulás előtt. Itt a negyvenedik budi és két órás utazás után állok.

A rajtot követően rögtön nehéz helyzetbe kerültem, hiszen a keskeny bringaúton kerülgetnem kellett azokat, akik előttem kerültek pályára. Sokszor az úttestre, még többször a füves mezsgyére kerültem. Ilyenkor végig azon imádkoztam, hogy gyulladt vádlim ne szóljon be a gazdinak. A negyedik kilométer után ötven emberrel a hátam mögött elkezdtem tempót futni. A 4:45-ös tempó, a láb és a csípő sem fájt. Hatnál és tizenkettőnél frissítés, azután tempó. A 18. kilométer előtt hirtelen szédelegni kezdtem, ezért betoltam egy energiacsokit, melyet sokkal későbbre készítettem be. Biztonság kedvéért benyaltam az első kálcimuszk ampullát is, majd nagyobb sebességre kapcsoltam. Nagyon élveztem a futást. Tudtam, hogy lesz ez még rosszabb is, de ekkor egyáltalán nem érdekelt. Hiszen „szenvedni“ jöttem ide.

A befutóérem. A legviccesebb, hogy gravíroztatni nem lehetett. illetve lehetett: Budapesten.
A befutóérem. A legviccesebb, hogy gravíroztatni nem lehetett. illetve lehetett: Budapesten.

A 19. és 20. kilométer meghozta az első ötperces kilométereket. A két kilométer hosszú emelkedőt követően azonban ugyanennyi lejtő következett, így tempózhattam, szusszanhattam. A frissítőponton vizet, kék löttyöt és sárga nyálat ittam, és magamhoz vettem két szőlőcukrot, hogy bírjam a 25 és 28. kilcsi közötti bosszantóan hosszú, meredek Akali-emelkedőt. Az emelkedő közepénél furcsa rosszullét kapot el, amit heves bélgörcs követett. Mivel a vízen kívül csak sárga nyállal találkozott a gyomrom, ezért gyanakodni kezdtem, hogy emiatt fosok be másodperceken belül. Egyik szemem bal, a másik jobb oldalon vizsgálta a susnyát, ahol alkalomadtán kiadhatom magamból az „ördögfajzatot“. Nagyjából egy mérföldet haladtam gombostűfejnyire húzott altesti gyűrűsizommal, mikor újabb emelkedő került elém. Ha hiszitek, ha nem, csak az egyik problémára tudtam koncentrálni, és az hál‘ Istennek az az emelkedő volt. A bélgörcsök olyan hirtelen múltak el, ahogy jöttek. A 32. kilométertől két kilométernyi enyhe emelkedő következett, melyet sikerült viszonylag korrekten magam alá gyűrni. Az emelkedő végén frissítőpont várt, méghozzá az utolsó. Banán, cukor, víz, kék cucc. Vidám arcok, buzdítás. A sárga löttyöt meghagytam az utánam érkezőknek.

Az eredményem nem valami nagy röffenet, de tavaly egy ruppót sem adtam volna azért, hogy újra maratont futok.
Az eredményem nem valami nagy röffenet, de tavaly egy ruppót sem adtam volna azért, hogy újra maratont futok.

Itthon az utolsó 7 kilométerre mindent beterveztem. Fáradtságot, izomgörcsöt, fájdalmakat, televanatökömazegésszel-érzést. Egy dolgot nem, méghozzá azt, hogy egy méhecske azon a helyen, abban az idősávban, amikor én is pont ott vagyok, úgy dönt ravasz kis dúcidegrendszerével, hogy átröppen a tihanyi biciklisút egyik oldaláról a másikra, mert megpillant egy beporzatlan virágocskát. Ez a kis ízeltlábú mégis így tett, ám út közben elakadt jobb cipőm nyelvében, és ijedtségét kifejezendő, annyiszor szúrt a lábamba, ahányszor csak bírt, majd szétrobbant potrohhal tovaröppent. Mondtam már, hogy allergiás vagyok a darázscsípésre? Nem? Akkor most mondom…

A harminchetedik kilométertől a harmincnyolcadikig akkorára duzzadt a lábfejem, hogy totálisan beleszorult a cipőbe. Először rendesen beijedtem, azután eszembe jutott, hogy van nálam még egy kálcimuszk ampulla. Gyorsan betoltam, majd igyekeztem inkább a futásra, mint a fulladásos, habzónyálas, torokhörgős halálra koncentrálni. Az utolsó négy kilométer roppant nehézkesre sikeredett, alig vártam, hogy beérjek a Tagore sétányon felállított füredi befutókapu alá. Az eredményem 3 óra 25 perc 37 másodperc lett. Boldog voltam? Boldog hát!

[button style=”btn-success btn-lg” icon=”glyphicon glyphicon-road” align=”left” type=”link” target=”true” title=”Csimax – Maratonfüred 2015 (GPS)” link=”http://app.endomondo.com/workouts/489870048/2698310″]

Végkonklúzió, értékelés vegyesen

  1. Az eredményem jobb lett, mint amiről álmodhattam volna. Ugyan 2013-ban a hetedik lettem egy sokkal jobb eredménnyel, de most a 12. helynek is úgy örültem, mint napközis a mákostésztának.
  2. A rengeteg baljós előjel ellenére sikerült egy jót futnom.
  3. A befutócsomag pont annyit ért, mint a rajtcsomag: egy fillért.
  4. A befutócsomagban a vízen kívül egyetlen értelmes cucc sem volt.
  5. A befutócsomagban 4% alkoholtartalmú sör volt. Megittam. Hatott. Egy percen belül.
  6. Az érmet nem lehetett helyben gravíroztatni. Azt mondták, fáradjak be a váci úti központba, ha akarok valamit. Mondtam, hogy nyírbátori vagyok. Mondták, hogy akkor is.
  7. A szpíker bemondta a nevemet. Hibátlanul. Örültem.
  8. A rajt lassú és körülményes volt. Nem örültem.
  9. A hangulat lanyha volt, mintha a helyi gesztenyesoron futottam volna.
  10. A frissítőpontokon minden tökéletesen működött.
  11. Az utóbbi időben annyit ehettem, amennyit akartam.
  12. Az utóbbi időben azt ehettem, amit csak akartam.
  13. Az utóbbi időben annyi sört ihattam, amennyit nem szégyelltem.
  14. Simán fel tudom húzni a „slim“ feliratú farmert is.
  15. Csüngőcsöcs törzsfőnök tovalovagolt.
  16. Nem érdekel a politika.
  17. Nem vagyok képes megnézni az M1 Híradót. (ez nem biztos, hogy a futástól van).
  18. Jól érzem magam, és ez azért van, mert …

a futás LEGÁLIS DROG.

 

 

 

 

 

 

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..