A kutya mindenségit

Etyek felett, lemenő Nap fényében: ekkor érdemes futni
Etyek felett, lemenő Nap fényében: ekkor érdemes futni

Ma elmentem egy könnyebb kocogásra. A terv az volt, hogy a Boti úton végigpattogok, azután a gesztenyesoron, majd a HáromRózsa elnevezésű patinás objektumsornál – az 1-es út előtt visszafordulok. Ez így egy laza 13-as lett volna. A terv azonban arra jó, hogy a Sors vagy Isten megváltoztassa. A Magasságostól még tán el is fogadtam volna, hogy hatalmas, és jóságosan intő ujjaival átbabrálja a GPS jelemet, de nem ez történt.

Egy ilyen lény várt a kereszteződésben, és tesztelt
Egy ilyen lény várt a kereszteződésben, és tesztelt

A Káposztáskert és Boti-út sarkon egy kifejlett XXXL-es bőrű ocsmány sharpei kutya állt az út közepén, és azt tesztelte a kis bunkója, hogy folytatom-e az utamat. Mondanom sem kell, hogy 1:0-ra nyert, mert én gyorsan behúztam a kéziféket, balra fordultam és a Káposztáskert utcán folytattam inkább az utat. Nem akartam megreszkírozni, hogy bundás barátunk lekapja-e a fél tökömet, és elégedetten rágcsálva elszalad a horizont irányába.

A második Stáció: pont a Kálvárián? Fura összecsengés…
A második Stáció: pont a Kálvárián? Fura összecsengés…

Új tervet eszeltem ki: a Káposztáskerten végigfutok, majd a főútat keresztezve felgyűröm magam az Öreghegyi útra. A „veszélyes“ átfutást már meg is tettem Etyek City főforgalmi sztrádáján át, mikor a Kálvária-domb egyik sáros buckája megmozdult. Ha a huszonötödik kilcsinél járok – endorfinban úszkáló aggyal, talán betudom Isten félvizuális ijesztgetős játékának vagy elhittem volna, hogy az egyik vakondtúrás csúszott meg az ázott lejtőn, de ekkor még az első kilométert sem mondta be a telefonos GPS-kommentátor. Megtorpantam, hiszen a „vakondtúrás“ nőni kezdett, miközben optikai középpontjában fehér fogak nőttek. Nem kellett doktori disszertáció és egy élet tapasztalata ahhoz, hogy rövid taxonómiai elemzést követően kimondjam: ez egy másik …, …, redvás dög (A pontozott vonalra mindenki neveltetésének megfelelő szavakat toldjon be. Én is így tettem, nekem mindegyik k-val kezdődött). Egy kilométeren belül ez volt a második kutya, egy nagy termetű németjuhász vagy tudja a tököm. Lényeg, a lényeg szőrös volt, és nem növényevő. Mivel kivert a víz, libabőrős lettem, legalsó záróizmom olyan szorosra húzódott, hogy egy esetleges végbéltükrözéshez aszfaltfúróval kellett volna utat nyitni, gyorsan jobbra fordultam és uzsgyi. Aki ismeri Etyeket, az pontosan tudja, hogy ezen a ponton a jobbra át azt jelenti, hogy az Alcsúti úton irány fel az Öreghegyre, a Stúdió felé. Hát megiramlottam, miközben folyamatosan a hátam mögé tekintgetve azt sasoltam, hogy mikor harap a seggembe a germán állat.

A Mandulasor Etyek-Gyúró között.
A Mandulasor Etyek-Gyúró között.

Ám nem jött utánam – az okok között erős izzadság, húgy – és félelemszagom lehetett a mérvadó, ezért folytattam az utat fel az etyeki mónblanra, és a Stúdió feletti bekötőúton kénytelen voltam gyúrói dombok felé futni, hogy meglegyen a napi betevő kilométertömeg. Persze joggal gondolhatjátok, hogy a kezdő lökések kellemes és gyors iramot adtak, és azért élvezetes, csodálatos tájkép szereplője lehettem odafent a topon. Nagyjából tizenkét kilométert dünnyögtem Gyúró és Etyek között, majd leereszkedve az Öreghegyen, végig a főutat követve rákanyarodtam a Magyar utcára, a célegyenesre.

A magyar utcai kutya makettje. Így nézett ki, csak picit görnyedtebb volt.
A magyar utcai kutya makettje. Így nézett ki, csak picit görnyedtebb volt.

Már GPS készülékem körül babráltam, már szinte kihámozódtam latexhomár ruhámból, már lélekben kibontottam egy doboz sört, mikor az utca közepén – hangsúlyozom, 200 méterre a házunktól, egy bangitabokor alól fehér szőrcsomag türemkedett elő. Vélhetően félig túl volt egy keményebb „béltusán“, mert ívben előre hajolva, még szaró-pozícióban, groteszk módon elkezdett ügetni felém. Na! Na-val nem kezdünk mondatot, de ez itt most nagyon a helyén lesz. Szóval, újra nekivágok a mondatnak. Na, ez volt az a pillanat – ami egyébként szépen bekeretezte ezt a futásomat, mikor hangosan káromkodva, a trágárság-szótár valamennyi létező és nem létező kifejezését használva elkezdtem üvöltözni a fehér pulikutyával. Szidtam az anyját, a gazdáját, a felmenőit, még a farkasokat is, meg az összes kutyára hasonlító földi élőlényt, szidtam a magyar politikusokat, az M1 Híradót, az UFÓkat, az Univerzumot, de még a Magasságost is, aki valószínűleg jól megbüntet majd ezért. A harmadik kutya pedig komótosan, viccesen lógó seggel igyekezett a közelembe férkőzni, hogy rákérdezzen két dologra: miért félek tőle, és miért vagyok ennyire haragos?

A történet vége persze az, hogy nem a Magyar utcán, hanem a legközelebb fekvőn futottam haza, kikerülve a harmadik kutyát. Közben azon morfondíroztam, hogy az emberek ismerik-e a „felelősség“ szót, és ha nem, akkor hova a fenébe menjek nyugodtan kocogni. Mert kocogni kell, hiszen Ti is tudjátok. A futás …

LEGÁLIS DROG