Aztapaszta – Óév-búcsúztató újév-köszöntő

LD– A kutya ugat, a kígyó csúszik, a madár repül, én meg futok! Ezzel a mélyfilozófiai gondolattal fejemben léptem be 2014 augusztusában a Honvéd Kórház orvosi rendelőjébe. Az orvoscsávó megvizsgált, megrángatta az ízületeimet, befektetett a röntgensugarak közé, aztán közölte a diagnózist. Tulajdonképpen csak kicsit változott az agyamba ékelődött belépőmondat – kábé így: – A kutya ugat, a kígyó csúszik, a madár repül, kivétel a néma kutya, döglött kígyó, az a rohadék strucc, meg én. (még mielőtt beszólnál tudom, hogy a pingvin is ritkán ül a nyárfa tetején :)) Lényeg a lényeg, a doki megkért, hogy egészségi állapotomnak megfelelő sportot válasszak. Olyat, amely nem tartalmaz légköri közegben történő térbeli haladást. – Genetikus diszplázia, hiányzik a bal csípőlapát! – ezt mondta a doki.

Radenskai hamburger. Szerintem nem is német cucc a hambi.
Radenskai hamburger. Szerintem nem is német cucc a hambi.

A 2014-es év utolsó harmadát azzal töltöttem, hogy néha bicikliztem, és egyfolytában kurvaanyáztam. Mindenkiét szidtam, kivéve a tiédet. Egyik éjjel aztán annyira felhergeltem magam, hogy úgy döntöttem, leszarom a dokit, a röntgengépet, a diagnózist, és az összes beteg gondolatot, ami híganfolyós, fortyogó trutymóként lötyögött a koponyám alatt. November vége volt. Kikászálódtam az ágyból, és edzéstervet írtam magamnak. Olyan gyógyítóféle-lájtos-hamvasat. Ezzel vágtam bele a kettőezer-tizenötös évbe. Egy éjszakai dacos gondolattal. Ahogy ezt a bekezdést Vonnegut lezárná: – Így megy ez!

Keszthelyen sikerült egy jót tolnom.
Keszthelyen sikerült egy jót tolnom.

2015-ben 3816 kilométert futottam. Nem mondanám, hogy a semmiből, de feltétlenül a három havi kényszerszünet és betegségtudat után. Roppant lassan haladtam az építkezéssel. Ha gyorsan futottam, fájt mindenem. Ha lassan futottam, őrült türelmetlenné váltam. Amikor elkapott a téli kötelező influenza, és kénytelen-kelletlen elhagytam az edzéseket, végig olyan „eszközökön“ gondolkodtam, amivel kivégezhetném, megcsonkíthatnám, kiherélhetném magam. Az első sorsfordító futás mégis pont egy ilyen időszakban lendített a döcögő szekéren. Február 23-án, születésnapom alkalmából futottam 46 kilométert a Margit-szigeten. Nem volt különlegesen nagy teljesítmény ez, mégcsak gyors sem, de valahogy kiölte a türelmetlenséget az agyamból. Innentől kezdve újra azt kerestem, ami a futásban szép, felemelő, és motiváló. Egyszerűen az élményeket kezdtem gyűjtögetni. Az érzésről kár lenne Nektek írnom, hiszen Ti is futók vagytok. Pontosan tudjátok azt, milyen elindulni, milyen megérkezni, és pontosan ismeritek azokat a gondolatokat is, amit a fáradtság, fájdalom, csalódottság ébreszt a futó fejében. Talán tíz-tizenöt gondolatról, érzésről beszélek, mégis minden futás más és más. Kristóf István, herceghalmi futótársam mezsgyéjén haladva én is felsorolásszerűen összegzem a kettőezer-tizenötös esztendő teljesítményét. Igyekszem a szokásos irodalmi nyelvezetet követni. 🙂

  • 2015 pin-kódja 3816 lett.
  • Születésnapomat – „46 éves lettem én“ – méltó módon ünnepeltem, és idén is így teszek.
  • Március 20-án megcsípett egy frusztrált, nehéz gyerekkort maga mögött tudó méhecske (minek becézgetem a kis csíkos seggű rohadékot, a franc tudja). A szúrással egyidejűleg a harmincötödik kilométeremet róttam a füredi maratonon. A végeredmény: 3:25, duzzadt lábfej, fulladásos haláltól való páni félelem.
  • Április 12-én sikerült a Veresi Futófeszten egy gyorsabb félmarcsit futnom (1:32:38). Jövőre Ti is induljatok, és kukkantsatok be az EÜ-sátorba. Megéri… 🙂
  • Áprilist négyszázötven kilométer fölé gyúrtam, emiatt annyi ízületem gyulladt be, ahány rajtam van.
  • Május 16-án a szlovéniai Radenska Marathonon 3:22-es eredménnyel zártam. Itt találkoztam életem első olyan hamburgerével, ami nagyobb volt, mint a fejem.
  • Május 24-én egy kiváló szervezésű futóeseményen, a Keszthelyi Kilométerek maratoni versenyén 3:19:39-es eredményt értem el, ami életem második legjobbja. Emlékezetes marad a szállásom löttyedt testű házibanyája is, aki lépten-nyomon rámtört, és attól féltem, hogy esetleg álmomban kihasználja hajnali merevedésemet.
  • Júniusban kiderült, hogy olyan vagyok fociban, mint a szerelemben: qrvabéna. Jobb bokám elszállt, ahogy a fasza június-közepi futások is.
  • Augusztus elsején részt vettem a Szufla 52 kilométeres versenyén 4:41-es idővel. Egy ártéri homokos erdőben, iszonyat melegben, langyos itallal az oldalamon kellett körözni. Na, ezt rakjátok össze címmondattá! De nehogy a másság elfogadásának rovására, ám…
  • Augusztus 9-én hat óra erejéig meggyűlöltem a futást. A Suhanj hatórás versenyén 58 kilométer alatt a fiatal szűzmárijával, az ő egyszülöttjével, a Magasságossal, Viktorral – aki nem ugyanaz a személy, mint az előző, de még a pápával is pacsiztam fejben. Szenvedtem, mint a kutya. A végén persze minden jóra fordult, mert hál’Isten az idő haladt, és éjfélből hat óra lett. Messze-messze elmaradtam a várt eredménytől, és ekkor tetőzött az újabb csípőbetegség-hullám.
  • Pécsi Andi, herceghalmi úszóedző, kiváló futó nevét úgy teszem most ide, mint egy mérföldkövet a futásaim közé. Andi ugyanis két dologban is hatást gyakorolt rám, pedig makacs, röghöz kötött egy marha vagyok. Vettem egy SMR-hengert, és vitamin-nyomelem-fehérje-aminósav kúrába kezdtem. Bejött mindkettő. Rendet rakott bennem, és újra nekiállhattam az edzéseknek.
  • A novembert és decembert végigtoltam, mint az úthenger. Jól ment, kevésbé fájtam. Kicsit átkacsintottam a terepfutás oldalára is.
  • December 29-én életem legtanulságosabb maratonját futottam 3:49-es eredménnyel. Erről külön is beszámolok majd, mert azon felül, hogy vicces-komikus volt, egy kicsit tragikusra sikeredett. Lényeg az, hogy az Etyek-Gyúró-Vál-Alcsút-Etyek kört ötszázas szinttel szépen felrajzoltuk a futótérképre.
  • December 31-én a Törökbálinti Hendikep félmaratoni futásával zártam ezt a futóévet.

Végkonklúzió

  • 2015-ben egy ezressel többet futottam, mint 14-ben, de kettőezerrel kevesebbet, mint 13-ban. Hogy ez jó vagy rossz, tudja a fene.
  • Családommal beszélőviszonyban vagyok, de legalábbis felismernek még.
  • A futás sok mindentől elvette az időmet, ezen feltétlenül változtatnom kell. Sokkal kevesebbet olvasok, és kevesebbet írok.
  • A futás türelmesebbé tett. Elviselem az M1 híradót, és azt a sok marhát, akik munkavégzés közben keresztezik az utamat.
  • A meglevő futótársaim mellett nagyszerű és/vagy vicces emberekkel hozott össze a sors. Pécsi Andi, Berényi Ann, Móritz Piroska, Kristóf István, Soós Péter közéjük tartozik. De közéjük tartoztok Ti is, akik elolvassátok az írásaimat, és persze annyit futtok, amennyit csak tudtok.

Valamennyi futónak, LegálisDrog olvasónak frankó, futásgazdag, sérülésmentes, endorfincsordulós, szélesutas, kóborkutyamentes új évet kívánok!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.