Bakancslista – Maratoni futás kipipálva

2012. július 18. - Teljesült egy nagy vágyam
2012. július 18. – Teljesült egy nagy vágyam

2012. július 18-án hajnalban, hosszú edzésnapokat követően lefutottam a félelmetesnek tűnő 42, 195 kilométeres maratoni távot. Futótársam Szabó Csabi volt, aki már kétszer teljesítette a maratont. Csabiról címszavakban csak annyit, hogy gitártanár, a sógorom, és az Etyeki Futók Egyesületének budapesti tagja. Őrült futó. Megszállott.

A futás az ember fejében születik, azután pedig a lábában alakul valódi mozgássá. A maratoni táv elég hosszú ahhoz, hogy az edzetlen, félkész futó elhaljon valahol a közepén, de egyáltalán nem igényel „embertelen” befektetést. Így utólag úgy érzem, hogy a fizikai igénybevételnél is sokkal nagyobb energiát követelt a monotonitás tűrése. Ám nem akarok a történések elébe menni, ezért szép sorjában végigkövetem a futás fázisait. Beleértve a felkészülést is.

Ketten vágtunk neki a hajnali maratonnak
Ketten vágtunk neki a hajnali maratonnak
Ketten vágtunk neki a hajnali maratonnak

Májustól edzem komolyabban. Ekkor azt találtam ki, hogy októberben futok egy maratont valahol a világban, mondjuk Budapesten. Az edzésterv roppant egyszerű volt: sokat, sokszor. A májusi rövidke futásokat csakhamar hosszabbak követték, azaz a napi 10 kilométerről 13-14-re váltottam. Vigyáznom kellett az izületeimre, hiszen az év eleje óta makacs váll- és hátproblémákkal küzdöttem. Ez volt a legfőbb oka annak, hogy ebben a hónapban nem emeltem nagyon a futások hosszain, hanem egyszerűen sűrítettem őket. Tehát akadt olyan nap is, amikor két alkalommal jelentem meg az etyeki szőlődombok között. Júniusban változtattam. Minden héten legalább egyszer lefutottam a maratoni táv felét, és ezzel a stratégiával párhuzamosan a rövid futások sebességein növeltem. Ebben legnagyobb segítséget Miksa Kende nyújtotta, aki bármikor hozzám tudta igazítani edzéseinek időpontjait. Finoman, enyhe emelésekkel sikerült begyúrnom magam a 4,40 és 5 perces kilométerek közé. Június közepétől már azzal operáltam, hogy a hosszabb – 15 és 21 kilométeres – futásokat is magas tempójú tartományba toljam. Ekkor – június 13-án futottam az első harmincast, melyet egy hónappal később – július 12-én – újabb harminc kilométer követett. Ez a két futás nem igazán az erőnlétet, mint inkább a lelki tűrőképességet volt hivatott kontrollálni. Mindent rendben találtam, készen álltam arra, hogy – bármikor – lefussam a 42 kilométert.

A szállás is emlékezetes volt – Balatonföldvár
A szállás is emlékezetes volt - Balatonföldvár
A szállás is emlékezetes volt – Balatonföldvár

Július 17-én Balatonföldvárra utaztam – gyerekeimmel – Ráhellel, és Márkkal, hogy nyaraljunk egyet. Történetesen Szabó Csabi is itt töltötte szabadidejét, így adott volt a lehetőség, hogy fussunk együtt egy komolyabbat. Én harminc kilométerre számítottam, Ő viszont hosszabbra. Közölte, hogy 18-án, hajnali 5-kor átkocog a szálláshelyünkre, és indulhatunk. Rábólintottam, bár egy kicsit beleremegtem a szenvedés gondolatába. Döntésemet kicsit elhamarkodottnak éreztem. Egész álló éjszaka azon morfondíroztam, hogy miként építsem fel életem leghosszabb távját. Helyesebben tettem volna, ha azon gondolkodom el, hogyan futok le frissítés nélkül egy negyvenest. Ugyanis a szomjúság lett a „kellemes” futás gyilkosa.

Július 18. kora reggel

Fél liter üdítő, kontra 42 km: észlény vagyok...
Fél liter üdítő, kontra 42 km: észlény vagyok…

Fél liter üdítő, kontra 42 km: észlény vagyok…

Nem sokat aludtam, majd 4-kor keltem. Ittam egy fél liter bekevert izotóniás italt, leragasztottam azokat a testfelületeket, melyek kidörzsölődhetnek, vazelin a combhajlatokba, néhány fekvőtámasz és guggolás, hogy a perisztaltika beinduljon. GPS jel begyűjtése, készülék tokja a jobb karra kúszott, majd hajnali 4 óra 57 perckor nekiveselkedtünk. Csabi másfél literes, citromlével dúsított ásványvizet hozott magával, én pedig – okosan(?) – egy fél literes narancsitalt, és kis zacsiban szőlőcukrot.

Első negyed

Tervünk roppant egyszerű volt: nyugatra 21 kilométer, majd ugyanazon a nyomvonalon vissza a bázisra. Laza kezdést követően gyorsítottunk, így az első 5 perc feletti kilométer után csupa 4,50-es körüli következett. Ekkor még nem zavart, hogy a települések között két-három kilométeres, unalmas, egyenes szakaszok váltogatják egymást. Balatonszárszón – a9. kilométerkörül egy kisebb löszfalat másztunk, mely ugyan megfogott minket, de különösebb gondot nem okozott. A felfelé futásnak megvan az a varázsa, hogy a legtöbb esetben egy lefelé futás követi, de ebben az esetben nem az ereszkedés öröme ugrott be, hanem az, hogy ezzel a fallal még egyszer találkoznom kell. Mégpedig a33. kilométerközelében. A GPS 10 kilométert jelzett, és 5 perc feletti kilométert. Kicsit mérgelődtem, hiszen az etyeki terep sokkal keményebb, és máskor lazán 4,40-es kilométereket produkálok, ám ugyanakkor azt éreztem, hogy ennél ma nem megy jobban. A napkorong lassan a horizont fölé könyökölt, és hátunkra szegezte tekintetét. A hőmérséklet emelkedni kezdett.

Második negyed

Hajnalban indultunk, reggel érkeztünk
Hajnalban indultunk, reggel érkeztünk
Hajnalban indultunk, reggel érkeztünk

Balatonszárszó után rövidesen Balatonszemes következett. A két települést hosszú, egyenes, aszfaltút köti össze. A 10. és13. kilométerközött érthetetlen módon belassultunk, így az átlagok 4,55 és 5 perc közé szorultak. A légzésem stabil, a pulzusom alacsony volt. Balatonszemes után végre nagyobb tempóra kapcsoltunk, de a monotonitás, és a sík terep hihetetlen primitívsége szétroncsolta a futás örömét. Balatonlellére érve kanyarok vezettek a centrumba, és mi végig a bicikliúton folytattuk utunk. A fél hétkor még teljesen kihalt városkában, csak áruszállító furgonok haladtak el mellettünk. Balatonlelle határában hirtelen rám tört a szomjúság. Mivel ügyesen olyan üdítőt választottam, amelynek nem volt sportkupakja, meg kellett állnom, és az ital felét magamba döntöttem. A cukros lötty kicsit helyrepofozott, de a tempón már nem sikerült korrigálni. Lelle és Boglár között újabb hosszú, egyenes szakasz várt, ráadásul a járda aszfaltcsíkját hosszú kilométereken keresztül megemelte és besüllyesztette az úttestet szegélyező platánfasor ősöreg gyökérzete. Balatonboglárra 7 óra 45 perc körül érkeztünk. A GPS jelzett:21 kilométer. Fordultunk, majd lassítottunk a tempón, hogy ihassunk egy pár kortyot. Lenyomtam a maradék narancsitalt, és ittam a Csabi-féle citromos ásványvízből is. Voltam már jobb állapotban is.

Harmadik negyed

Lassú tempóban indultunk visszafelé. A monotonitást csak fokozta, hogy ismertük a visszautat. Nem felejtem el azt az elkeseredést, mikor Lelle alsóról egy kurta jobbkanyarral a vonatsínek mellé értünk és megpillantottam a Szemesig tartó végeláthatatlan hosszúságú egyenes szakaszt. Ráadásul ekkor már a Nap is bőven ébren volt, és erejét fitogtatta. A 25. kilométernél újabb lassítás, gyors kortyok, majd folytattuk a futást. A következő négy kilométert 5,10-es átlagokkal teljesítettük, és ekkor már csak akkor szóltunk egymáshoz, ha valami bajunk volt. Majd elepedtem a szomjúságtól, néha-néha vattát köptem, a szám kopogott a szárazságtól. A 31. kilométernél kénytelen-kelletlen, de megint Csabi vizéért nyúltam. Nagyjából fél liter maradt kettőnknek az elkövetkezendő 11 kilométeres szakaszra.

Negyedik negyed

A legnagyobb ellenfél a vízhiány volt
A legnagyobb ellenfél a vízhiány volt
A legnagyobb ellenfél a vízhiány volt

Balatonszemesen kicsit gyorsítottam, hiszen Csabi a löszfal előtt hirtelen megiramodott. Úgy éreztem, hogy semmi bajom, csak az átkozott szomjúság ne lenne. Nekiveselkedtünk az emelkedőnek, mely ebből az irányból jóval rövidebbnek, azaz erőteljesebbnek bizonyult. A dombtetőn jelzett a GPS:33 kilométer. Az emelkedőn való futástól visszatért belém az élet. Újabb kortyot vettem magamhoz, és elindultunk Szárszó irányába. Csabin ekkor jelentkeztek az első fáradtságtünetek. Néha-néha felkapta a lábait, tehát fájt a térde. Arca egérszürkévé vált, és már nem izzadt. Szemes és Szárszó között két hosszú egyenes szakasz következett. Most már én adtam az ütemet, Csabit megütötte a „kalapácsos ember”. A 36. kilométernél roppant módon lelassultunk, Csabi ivott, én is így tettem, az üvegben pedig csak levegő maradt.6 kilométerválasztott el a maratoni táv teljesítésétől. Szárszón megbeszéltük, hogy kicsit lassítunk és összeszedjük magunkat. Ekkor már kifogytunk minden némi-nemű gondolatból, már nem törtük a fejünket az ég adta világon semmin. Azonban ebből újabb probléma adódott. Gondolatok nélkül csak egyetlen jelzés jutott el az agyunkba. Az ízületekből áradó fájdalom. A 39. kilométernél elkezdett sajogni a bal térdem, és bal csípőm. Igyekeztem más stílusban futni, de abból csak „zombijárás” lett. Sarkaimat magasra emelve folytattam az utat. A 40. kilométernél – Földvár határában – Csabi felgyorsult, és elém került. Ez pezsdítően hatott rám is. Az utolsó két kilométert öregemberes totyorgásnak éreztem, de ez már nem is érdekelt. Két dolog töltött ki legbelül: az öröm és az elégedettség. Újabb álom vált valóra. Lefutottam a maratoni távot. Időeredményem: 3 óra 40 perc 28 másodperc.

Végezetül néhány gondolat, úgy össze-vissza, ahogy eszembe jutnak.

  • A második harminc kilométeres futásom után azt mondtam a családomnak, hogy sosem fogom lefutni a 42 kilométert.
  • Harminc kilométer után a maradék 12 olyan, mintha a semmiből, edzetlenül futottam volna 12 kilométert.
  • Az igazi nehézséget nem a hosszú táv okozza, hanem a fáradtságba fúló gondolatok.35 kilométerfelett üres fejjel futottam.
  • A versenyek hatalmas segítséget nyújtanak a maratoni futónak. Frissítés nélkül valódi kínszenvedés a táv teljesítése.
  • A futást követően nem maradt bennem fájdalom, fáradtság, nem dörzsölődtem ki sehol, és nem estek le a körmeim. Felszerelésem tökéletesnek bizonyult: Nike lélegző póló, Fila félhosszú futónadrág, Mizuno futócipő, és egy vadi új lábra simuló futózokni.
  • Óriási élménynek tartom, hogy nem volt bennem kétség: az elején, a közepén és a futás végén is tudtam, hogy sikerülni fog.
  • A legnagyobb örömet az okozta, hogy a gyerekeim olyan büszkén néztek rám, mintha valami óriási dolgot vittem volna véghez.
  • Boldog voltam attól is, hogy azok, akik szeretnek, együtt örültek velem, felhívtak, érdeklődtek. Ők tudták, hogy egy pipa került a bakancslistám egyik bekezdése mellé, és ez a pipa számomra nagyon fontos volt.
  • A futás olyan belső élettel ajándékozott meg, melyre másfajta sport nem lett volna képes. A futás tiszta gondolatokat szül, a problémákra megoldásokat keres és talál. A futás egyfajta szerelem. A futás alázatot, szeretetet, figyelmet igényel. Ha nem kapja meg, ellened szegül. Hosszú idő alatt megtanultam azt, miként lehetünk barátok: én és a futás. Most már: MI!

A GPS által rajzolt útvonalat, és az időeredményt az alábbi linken tekinthetitek meg. Ha a “lap times” menüpontra alul) kattintotok, akkor kilométerről kilométerre lehet követni a jelet.