Éjszakai gyilokfutás – Night Run Maraton 2016

Logo kicsiEddigi bejegyzéseim során ritkán fogtam vissza magam. Előre jelzem, hogy nem ez lesz az az írás, amit Kazinczy-díjra jelölnek majd. Eleresztem a gyeplőt, hadd szaladjanak a lovak. Rövid leszek, velős és őszinte. Ugyanis életem egyik legkeményebb maratonját teljesítettem július huszonháromról huszonnégyre virradó hajnalon. Ezekhez hasonló érzésekkel csak a 2014-es tel-avivi maratonon szembesültem. Ott csak a helyi népet szidtam futás közben, itt a migránsoktól kezdve a politikusokon át, egészen a világűr valamennyi ismeretlen organizmusát érintettem úgy, hogy csak káromló jelzős szerkezeteket használtam. Épületes volt minden magammal töltött perc.

Kezdjük az elején. Már májusban beneveztem a Night Run Budapest Maratonra, de olyan kiba drágának találtam, hogy regisztrációt követően szartam befizetni a nyolcezres díjat. Egy barátom ösztökélésére múlt héten mégis perkáltam, viszont már egy tizes volt a della. Na, ilyen egy nyomi zsidó, béna sváb, lúzer skót. Spórol, aztán többet fizet. Fejben tehát egyetlen hetem volt ráállni az új projektre.

Kis maratoni csapatunk. Cecília, Erika, Piroska és rosszmagam
Kis maratoni csapatunk. Cecília, Erika, Piroska és rosszmagam

Erőnléttel hál’Isten nem volt probléma, hiszen év eleje óta heti száz-százhúsz kiliket futok edzés gyanánt, hogy normális távot teljesítsek az augusztusi hatórás megmérettetésen. Tehát jó voltam egy lassú negyvenkettesre. Egyetlen hetet sem fordítottam gyorsításra, fartlek edzésekre. A tervem ennek ellenére 3 óra 30 percen belüli teljesítés volt, ugyanis ezt az átlagot valamennyi maratoni versenyen sikerült tető alá hoznom. Most is. Csak épp majdnem összeszartam magam út közben. Sorjában.

A Várkert Bazárnál harminc fok volt. A levegő úgy állt, mintha az aszfalt fölé szögezték volna. Tömegjelenet csak fél kilenckor alakult ki, de akkor aztán hamisítatlan sanghaji. A budik előtt tolongás, a standok előtt tolongás. Étrendkiegészítők szaga lengte be a párás levegőt, az utcai közkútból is izoital, magnézium, és gél csöpögött. A rajtkapu előtt zónásították a távokat, a negyvenkettesek előre, a huszonegyesek hátra kerültek, két további táv pedig közéjük. Fiatal szpíker próbálkozott hangulatot teremteni, és ehhez szinte mindene megvolt, csak a szókincs, szöveg, ötlet, és stílus hiányzott. A száját láttam, hangját hallottam. Kicsit húztam a pofámat, és azon gondolkodtam, hogy vajon észre fogom-e venni, hogy a kiscsávó kimondta a „rajt“ szót. Hála a Magasságosnak a rajtkapura visszaszámlálót vetítettek ki. Ilyen Isten: gondoskodik a bárányairól.

LDAz első kilométer két szopcsiról szólt: felfeléről, és macskakövességről. Merthogy Isten a Várkert fölé kupacolt egy mészkősziklát, és a Vár pedig a tetején billegett. Ez volt azon kevés útjaim egyike, amikor a csúcsra érést nem követte orgazmus. A meleg fokozódott, a budai alsórakparton pedig kiegészült nyolcvan százalékos páratartalommal. Ők ketten – a meleg, meg a pár(j)a – lettek a gyilokfutás legfőbb okozói. A harmadik genya a saját gyomrom volt.

Már az első tizesen kiderült, hogy ez a futás kicsit más lesz, mint a többi. Néhány évvel ezelőtt a maratoni távra roppant bonyolult tervet eszeltem ki. Harminc kilométerig szökellő szarvast játszok, a maradék tizenkettest pedig lenyomom, még, ha beszarva-behúgyozva-körbehányva érek is célba. Lényeg a lényeg, fussak be három óra tizenöt és három óra harminc között. Ugyanis nem tudok én ennél többet, de nem akarok kevesebbet sem. Ezért ilyen attraktív, kreatív és ravasz a maratoni tervem. Mindehhez párosul a futás közbeni táplálkozás és frissítés. Saját izoitalt cipelek kézben, az itatópontokon vizezek, és nem zabálok semmiféle gélt. Ehhez képest jött a bebasz-gebasz. Előtte elmondom, hogy miként kerültem ide, és a slamasztikába.

Van egy kedves ismerősöm, aki nem engedélyezte, hogy nevét, lakhelyét kiadjam bárkinek a neten, ezért ezt nem érintem. Szóval ez a biai csajszi, Piroska erősködött, hogy a Night Run Maraton rajtvonalán vele együtt ott a helyem. Emiatt buktam be tízezer csengő forintot, amiből negyven üveg kiváló minőségű sört vehettem volna, és még el sem fáradok. Ugyancsak ez a cseppet sem békés családanya vett rá arra is, hogy a versenyközpontban vegyek magamnak egy energiaszeletet, és azt a verseny előtt faljam be. Megtettem. Még egy energiapasztát is a zsebembe passzíroztam. Nos, az az energiapaszta és az a szelet olyat tett a gyomrommal, amire csak tömény sósav, vízkőoldó vagy egy liter hipó képes. Most vissza a versenyhez.

Én azért nem láttam ilyen szépnek
Én azért nem láttam ilyen szépnek

A Vár után a budai rakpart következett. Tulajdonképpen negyven kilométeren keresztül. Az itatópontokon cuki fiatalok kínálták portékáikat: vizet, izoitalt, és egy világcég géljeit, magnéziumkapszuláit. Hőség, hátszél, kezdődő gyomorfájás. A tempót képtelen voltam 4:40 alá tolni. Tíz kilinél megérkeztek a rövidtávosok, és megkezdődött a Titanic-szindróma. Haldoklókat, fuldoklókat és oldalra köpködőket kellett ügyesen kerülgetni, ami pont arra volt jó, hogy ne figyeljek a saját haldoklásomra. A legviccesebb az a fiatal kiscsávó volt, aki nem akart kompromisszumot kötni, és futás közben, a Duna felé fordulva sasszézva húgyozott vagy negyven méteren keresztül. A tumultus hamar megszűnt, és lassan a Mozaik utcához érkeztem, ahol a központi szpíker női változata köszöntötte a fordítónál elhaladó futókat. Megköszönte, hogy megérkeztem, hogy vannak lábaim, hogy futok velük, hogy a fordítónál, nem megyek egyenesen tovább, hogy megfordulok, hogy elhaladok előtte, és azt is elmondta, mennyire faszántosan nézek ki. Egyedül a hangja tetszett, de az nagyon. Fordultam, előttem Lubics Szilvia, mögöttem Koko, én – az ünnepelt celeb pedig köztük. Húsznál a vastagbelembe érkezett Piroska energiaszelete. Őrült tekergőzés kezdődött odabent, amit vízzel és izoitallal igyekeztem elfedni. Rettegtem a bélraptor támadásától. A tempóm 4:50 felé közelített.

Pólóból többféle - női is - kellett volna. Nekem elment az S.
Pólóból többféle – női is – kellett volna. Nekem elment az S.

Tudtam, hogyha harmincig nem leszek képes kitartani, akkor a vége véresebb lesz, mint a sztálingrádi ütközet. Így, hát tepertem, közben pedig káromkodtam, mint a kocsis. Újra elértem a fordítót, előtte és utána is ittam. A saját italom 33 kilométerig tartott ki. Onnantól jött a horror. A két itatópont közötti három-négy kilométeres távok csillagászatinak tűntek. A tempóm öt perc fölé emelkedett, görcsölni kezdtem. Magnézium, kalcium, forgó gyomor, beálló vádli. A magas páratartalom miatt csuromvizes volt mindenem, így a kiálló, lecsüngő, összeérő testrészeim szépen elkezdtek kidörzsölődni. A negyvenegyedik kilométer utáni fordítónál álló vicces irányító csajszi jelezte, hogy most kezdem majd meg az utsó öt kilométeremet. Kicsit matekoztam vele, de mivel nem értette az összeadás technikáját, és fogalma sem volt a maratoni táv hosszáról, ezért feladtam, és a befutásra koncentráltam. A célegyenesben már láttam, hogy a kegyetlen körülmények ellenére nem ez lesz életem leggyatrább eredménye. Simán befértem a 3:30-ba, de jóval elmaradtam az egyéni legjobbtól. Macskásan, fájó ízületekkel, szomjasan, éhesen, magas pulzussal, de ott álltam a célvonalon. Eredményem: 3:26:59 lett. Nem olyan jó, viszont elég szar.

LDVégkonklúzió

  1. A verseny jó. Elképzelhető, hogy jövőre is elindulok. Huszonegy kilin. Aztán maradok sörözni.
  2. Maraton után hajnali negyed kettes célba érkezés, reggelig hidratálás, alvás nyista.
  3. A versenyközpont tök jó helyen van. Színes, érdekes. Rengeteg szponzor, látható gazdagság.
  4. A pálya unalmas. Nagyon, nagyon, nagyon.
  5. A frissítőpontok nagyon távol vannak egymástól, egyértelműen beledöglöttem volna, ha nincs nálam saját cucc.
  6. A frissítőpontokon kiszolgáló fiatalok szuperarcok voltak. Egytől egyig.
  7. Normális szpíker nélkül nem működik a hangulatgyár. Nem is volt kiemelkedő hangulat.
  8. A központban várakozó szurkolók is szuperek voltak.
  9. A befutóérem elmegy, a befutócsomagot nem találtam, semmi nem jelezte, hol lehet átvenni.
  10. A befutás utáni kiszolgálás klassz volt. Izo, sör, kistököm. Minden, ahogy kell.
  11. A póló ultraciki. A méretezés uniszex, amit rengeteg csaj jól megszívott. Én S méretet kaptam, ami ippeg passzentos. Hívhatjuk progresszív pólónak is: fogyni kell, és jövőre jó lesz. Ezen azért dolgozni kéne.

Mindentől függetlenül nagy ölelés a szervezőknek, nálam ez a verseny a tizes skálaán hat egész tizenkettőt ért el. Kiszámoltam…

Csimax

2 thoughts on “Éjszakai gyilokfutás – Night Run Maraton 2016

  1. Úgy hallottam, a nem említett ismerősöd eredetileg félmaratonban gondolkodott, Te beszélted rá a maratonra “Ne legyél má’ ilyen pöcs” invitálással. Ezek után eme bájos, kivételes 😀 organizmus befizette a nem kevés nevezési díjat és közölted 1 héttel a verseny előtt, még sem jössz és nem is fizettél be semmit. Az az érzésem szerencsés vagy, hogy az utolsó pillanatban mégis bevállaltad…. 😀

  2. Kedves Piroska!
    Én sosem mondanék ilyet, hogy “ne legyél már ilyen pöcs”! Én azt mondtam Neked, hogy “ne legyél má’ ilyen puhapöcs” majd frappánsan lezártam egy hungarikum-káromkodással. A többi rendben van. Az irántad érzett tiszteletből nem írtam ki a teljes neved. Erre meg bekommentelsz ide teljes névvel… 🙂

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.