„GPS SIGNAL LOST“ – Egy érzés, mely leírhatatlan, de szavakba önthető!

Ha ismered az érzést, akkor ismerős ez az arc is
Ha ismered az érzést, akkor ismerős ez az arc is

Néhány viccesnek tűnő hiba bármikor, bármilyen verseny előtt, de akár a versenyen is becsúszhat. Szétnyílhatnak pólódhoz dörgölőző cickóid, mint a tavaszi bazsarózsák. Rádtörhet, és bokorba ránthat a beleidben ébredező kiéhezett velociraptor. Van olyan alsógatya, ami futás közben szép lassan megduplázza a herezacskód számát vagy simán felnégyeli a golyóidat. Van egy haver-csajszi futótársam, akinek a verseny végére csaknem lemetélte a melleit a jónak hitt olcsó melltartó, és méretes cickói a sebkötöző tamponoktól három hétig úgy álltak, mintha a Hold lenne a gravitációs központ. (mondjuk engem nem bántott…) Egy másik lány olyan rövid futógatyát vett fel versenyre, melyből úgy buggyantak elő combjai, mint kráterből a sűrűn folyó láva. A két combtő huszonegy kilométeren keresztül pacsizott egymással, és a verseny végére közepesen átsütött, vértocsogós sztékké váltak. Nyaltam már be gélt, amitől verseny közben a toi-toiba toitam. Kentem már magamra annyi nikoflekszet, hogy futás közben kigyulladtak a golyóim, és sercegve tűzpirosra égtek. Ezek olyan apró bakik, melyek a testet érinthetik. Viszont a megszokásból eredő hibával csak ritkán találkozhat az ember. Főleg, ha a berögzülés jónak tűnik. Főleg, ha már többször bevált. Ti mivel mértek versenyen? Én telefonnal. Minden kilométerem adatait dél-virginiai akcentusos szexi szőke nő súgja a fülembe. Szerelmes vagyok belé. Pedig egyszer csúnyán megcsalt.

LD1A maratoni és pluszos távok valamennyi kilométerét meg szoktam tervezni. Akkor is, ha csak hóbortból vagy edzés keretein belül futom őket. Ehhez nincs másra szükségem, mint egy telefonra, ami közli, hogy „frankó vagy, Gabi“ vagy „fuss már te, marha“. Figyelmeztet, ha lazsálok, vagy hosszú ideig tart a frissítés. Figyelmeztet, ha túl nagy az arcom, és túlfutom a tervezett kilométer-időt. Verseny közben csak a telefon hangjára figyelek. Szinte iszom gépi csajom szavait. Nincs túl bő szókincse, ennek ellenére csüngök ájfón-szamszung-ajkain. A GPS-készülék az én második feleségem. Olyan vagyok, mint egy perverz, vagyontalan emír.

Április. Verseny idegenben. Fővárosi maraton, kétkörös dögunalom. Félidőben egy óra harmincnégy perc. Huszonhétnél 4:35-ös átlag. Semmi bajom, friss vagyok, üde és IQ 2000. – Csúcsot akarok, Gabi! – mondom szerényen magamnak. Úgy érzem, hogy enyém a Világ, az Idő, és végbélen át épp szülni készülök egy Világmindenséget. Lefordítva: akkora az arcom, hogy utánfutó kell a szállításához. A távolban frissítőpont. Még távolabb pedig a „horror“, az időfaló „langolier“ kacsingat rám a lakótelepi házak közül. Csak épp nem látom, mert az önelégültség kitakarja.

LD3A frissítőponton megállok. Én is. A GPS is. Szőlőcukor, izoital, egy adag víz be a szervezetbe, két cukor kézben, egy kalcium még zsebben, egy gél még zsebben. Fejemben megszólal egy hang: – Jó vagy, Gabi! Mögötted a 3:15-ös iramfutó, előtted már csak tizenöt kilcsi. Isten vagy! Nemcsak szép, okos, kellemes modorú, polihisztor, de oly gyors is, mint ördögszekér a tornádóban. Tovább is mondaná ez a hang, nyílván kicsit felmagasztalná nemi aktivitásomat és a „készülék“ méreteit is, de ekkor …  Megszólal telefonos GPS-em szexi női hangja dél-virginiai akcentusban: – GPS signal lost!

Ez volt az a pillanat, amikor nem kizárólag a GPS jel tűnt el végleg az éterben, de én magam is felszívódtam magamba. Eltűnt az arcom, a sebességem, a hitem. Úgy éreztem magam, mint amikor a matektanár elvette a dolgozatra készített puskát, és magamra maradtam négy alapműveletnyi képességemmel. Úgy éreztem magam, mint amikor sutyi-szex közben ránk nyitott a barátnőm muterja. Hónapokig csak a hajam meredt égnek, ha meztelen csajt láttam. Ugyanis ott, a huszonhetedik kilométernél cserben hagyott az idő. Ugyan folytattam a versenyt, de már messze nem komfortosan. Hiába futottam kemény tempóban, nem szólt hozzám a GPS-ben lakó elektronikus csajom, és nem mondta, hogy „kemény vagy, Gabi“ vagy „húzzá‘má bele, baromarc“. Elvesztettem a kontrollt, és nem volt belső hangom. Ott, a huszonhetedik kilométernél csőbe húzott a megszokás.

A harmincadik kilométert követően lehagytak a 3:15-ösök. Pár kilométer múlva életem legdurvább bélgörcseit hordtam ki lábon. A 4:35-ös átlag további 5:25-ösökkel egészült ki. A csúcsdöntés elúszott. A régi telefont kidobtam. Az újon másik csajt választottam. Ausztrál tájszólásban ösztökél. Szerelmes vagyok belé. Mondtam már, hogy a megszokások rabja vagyok?

Amennyiben tetszett ez a bejegyzés is, lécci osztályozd le a csillagokkal. Mint a suliban: egytől ötig. Köszi

CsimaxLegalDrug

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..