Jesszusom! Most mi lesz velem?

A mi kis etyeki sikercsapatunk: egytől egyig felkészült futók.
A mi kis etyeki sikercsapatunk: egytől egyig felkészült futók.

Ezt az írásomat a 28. Nike Félmaratonon induló felkészületlen tömeg indukálta. Természetesen a harcra edzett futókat, régi motorosokat nem érinti egyetlen betűje, szava, mondata sem.

Analógiák….. Veszek egy tábla csokoládét, kihámozom a csomagolásból, majd kiharapom a közepén található két kockát, és csak utána kajálom meg a két végét. Szinte lehetetlen művelet, hiszen kell hozzá egyfajta, csőszerű, átoperált szájszerkezet, de most, csakis most, az írás miatt képzeld el, hogy ilyen arcú élőlény vagyok. Vagy ….Megveszem A Gyűrűk Ura című trilógia középső kötetét, és elkezdem olvasni. Se eleje, se vége, de műveletlenségem folyományaként fogalmam sincs róla. Elolvasván a könyvet, arra a következtetésre jutok, hogy az író agyalágyult, a történet pedig egy öles trágyakupac. Vagy …. Beiratkozom az egyetemre három elemi iskola elvégzése után, majd rácsodálkozom, milyen bonyolult a világ. Vagy …… fogom magam, és tíz percnyi sikeres úszást követően benevezek a Balaton Átúszásra, és az első kilométer első negyedénél máris munkát adok az életmentő szolgálatnak…. és már közelítünk is a témához. Teszem azt, úgy indulok el 21 kilométernyi táv lefutására, hogy még az életben nem teljesítettem a tizedét sem. Vagy ….. eddigi életem során 21 kilométert futottam összesen. Ebben benne van a lekésett busz utolérése érdekében kifejtett heroikus küzdelem, a kóbor kutya látványa indukálta gyorsabb haladás, és az akciós sörpult előtti ritmikus keringés is. Nos, máris témánál vagyok.

LD1Nagyon ritkán indulok félmaratoni távon, mert egyáltalán nem motivál. A hosszabb, kiadósabb futásokat szeretem. Azokon a versenyeken kevesebben indulnak, ritka a felkészületlen hülyegyerek vagy ostoba felnőtt. Ráadásul nincs akkora tumultus, mint a Nike által szlogenként használt “teljesíthető táv” rajtvonala mögött. Olybá tűnik egy ritkán vagy sosem futó embernek, hogy egy kis erőbefektetéssel, még a lábatlan gyík is simán végigsiklik 21 kilométeren. Nem kell más hozzá, mint néhány heti laza felkészülés, legalább egy, orgazmusszerű élményt okozó tíz kilométeres teljesítmény, és egy fasza futóruha. Lehetőleg “nájki” cucc, mert az nagyon menő, ám!

A 28. Nike Budapest Félmaratonon kísérőként vettem részt. A versenyre hosszú hetek, hónapok óta edző futótársaimat igyekeztem segíteni azzal, hogy néhány kilométeren velük kocogok, ontom a hülyeséget, és legalább egy kicsit elvonom őket a teljesítményláztól. Ez a feladatom azzal járt, hogy a mezőny közepén és végén futó embereket tanulmányozhattam. Megmondom őszintén, döbbenetes élményt kaptam az élettől. Olyan tornadresszes, rajtszámos embereket láthattam, akik konkrétan a tüdőkiégés és meghalás között kóvályogtak sípoló torokkal, tágra nyílt szemekkel, oxigénért sikoltó, tátott szájjal vagy éppen szitkozódtak, anyáztak, a méregdrága, vadiúj cipőjüket vagy a ruházatukat, vagy az csúszós aszfaltot szidták. Sok mindent láttam ott középen, magam mögött hagyva a dülöngélő tömeget.

LD2Két fajta “furafutóval” hozott össze a sors. Az egyik típusnál előbb volt gomb, mint kabát. Előbbre került az autó, mint a vezetői engedély. Hamarabb vett repjegyet Hawaiira, mintsem járatot indítottak volna oda. Tehát! Ez a típus tök véletlenül lett „félmaratonista”, százezres felszerelésben pózoló királycsávó. Lehetséges, hogy egy nyári napon, a kánikula elől menekülve besétált valamelyik plázába, vett magának egy tízgombócos fagyit, és az üzletek kirakatai előtt andalogva rácsodálkozott arra, milyen szép is a kék futócipő, és milyen fess legény a talpig sztreccsbe öltöztetett próbababa. „Hinnye, hát” – csettintett egyet, és belepillantott a kirakat üvegébe, ahonnan saját teste kacsintott vissza, hosszasan vizsgálta magát, egy lukkal szorosabbra húzta az övét, majd becsúsztatta a “félignyalt” fagyit a legközelebbi kukába, és bevásárolt sokért, de hirtelen. Felkúszott a netre, elolvasta néhány celeb sikertörténetét a futásról, majd körözött egy párszor a Margit-szigeten, oszt pánikszerűen benevezett a Nike-ra. Bátran tette, hiszen ismerte a félmaratoni szlogent: “teljesíthető táv”. Főleg, hogy már jónéhány haverja, barátnője vitrinében látta az előző versenyek fényes, gravírozott, nehéz, jelentőségteljes érmeit. Főleg, hogy simán végigfutott egy szigetkört, és mindenki elismerően mosolygott rá.

Bárki így járhat! Ha nem készülsz, akkor valószínűbb.
Bárki így járhat! Ha nem készülsz, akkor
valószínűbb.

A másik fajta ennél is rosszabb. Ők a hívő emberek. Nagyon-nagyon sokat láttam belőlük. Ez a típus azt hiszi, hogy….. Azt hiszi, hogy fogadásból bámit képes végigcsinálni. Azt hiszi, hogy faszán néz ki majd az új, érmes, izzadt, csapzott külsejű facebook profilja. Azt hiszi, hogy a záróbusz előtti bicegő sétáját nem látja senki. Azt hiszi, hogy nem lehet semmi baja, problémája, hiszen kirándult már ekkora távot, és bár egy pettyet fáradtnak érezte magát utána, de lényegében jól esett a mozgás. Hadd fűzzem hozzá a saját egyszerű véleményemet: a Nike és a szervező gárda ezt még meg is erősíti, hiszen a záróbusz lassú tempóban halad. Ez a típus tajtékosra futotta magát az első pár kilométeren, majd gyalogolt, futott, gyalogolt, totyogott, gyalogolt, vánszorgott, és közben az összes mentős azt bámulta, mikor kell a hóna alá nyúlnia. Ezen a versenyen a félmaratoni távon őgyelgő is félmaratoni futónak járó érmet kapott.

A busz előtt menekülő embereket láttam. Olyanok voltak, mint a csillaghajó elől menekülő navik az Avatar című filmben.
A busz előtt menekülő embereket láttam. Olyanok voltak, mint a csillaghajó
elől menekülő navik az Avatar című filmben.

Az utolsó kilométer előtt fuldoklós, vergődős Titanic-hangulat fogadott. Az emberek döntő többsége – erős, megtermett fiatalember, gazdagon “felsportruházott” arc, dekoltázsos cicababa – itt már saját levében ficánkolva araszolt valamerre, arra, amerre a többieket látta araszolni. Olyanok voltak, mint a fény felé törekvő növényi hajtások. A lassan, és biztosan haladó valódi futók az út szélén igyekeztek nem beleütközni a meg-megálló, oldalirányba kitüremkedő “furafutók”ba. Valaki hangosbeszélőn bemondta, hogy már csak egy kilométer van hátra. Ez varázsütésként hatott néhányukra. Egy fiatal, széles „idomzatú” csaj azt motyogta, hogy “Istenem, istenem, máncsakegykilométervanésvége!” Ezt olyan hangon, amihez a hangszálait sem kellett használnia, csak nyelvének és szájpadlásának puha mandinerét. Örömfutásról szó sem lehetett nála. Úgy nézett ki, mint valami menekülő májdonor. Egy ázsiai manusz hirtelen fokozatot váltott, ezzel letarolt két másik fuldoklót. Öt méteren belül megállt, mert begörcsölt a vádlija. Kicsit anyázott a saját nyelvén, majd újabb öt métert galoppozott, mint egy háromlábú csődör. Arrább baromi jó csaj feküdt a járdán, és úgy hányt, mintha éhgyomorra tíz adag cigánypecsenyét küldött volna a bélcsatornába. Látván a száján át sugárirányban feltörő vulkáni anyagot a „baromi jó csaj kategória” csak a fejéig tartott. Egy szakállas, fejpántos, sörhasas manusz a saját jobblábas cipőjével folytatott monológot, konkrétan kurvaanyázta, és a másikkal rugdosta. Az itatóponton láttam egy csajt, aki úgy ette a szőlőcukrot, mint én a tízóraira készített szendvicset: tömte magába, mert azt hitte, hogy a magnéziumhiány egyenlő a cukorhiánnyal. Azután leült az itatópult mellé. Leültette a magnéziumhiány szegény párát. Sajnos út közben megláttam azt az embert is, aki miatt ezt a cikket írtam. Egy fiatal, hiperszupermegatuti futófelszerelésben fekvő srácot, aki mozdulatlanul, meredten bámulta a felhőtlen eget. Mint utólag megtudtam, Ő volt a 28. Nike Félmaraton abszolút vesztese. Ő ugyanis teljesen kiszállt a versenyből. Meghalt. 27 éves volt.

A futás szabaddá tesz. Repülsz! Repülsz, ha megtanultad a szárnyaidat használni. Addig esélyed sincs...
A futás szabaddá tesz. Repülsz! Repülsz, ha megtanultad a szárnyaidat
használni. Addig esélyed sincs…

Az írás valamennyi mondata igaz, és a versenyen való szemlélődés számomra rendkívül tanulságos volt. A futás nagyon komoly igénybevételt jelent, és a szervezet csak akkor reagál pozitívan rá, ha már több alkalommal jutalmaztad, és gondoltál rá. Fokozatossággal, helyes étkezéssel, bemelegítéssel, lazítással. Ha jutalmaztad, akkor tested viszont jutalmaz Téged. Jó alakkal, egészséggel, alacsony pulzussal, örömmel, büszkeséggel, felszabadultsággal, helyes ítélőképességgel. A tested jutalmaz Téged  kiváló időeredménnyel, a folyamatos, órákig tartó futás örömével, és azzal az éremmel, amit a futásodért – jogosan – kapsz. Nem azért, mert befizettél egy nagy halom lóvét valaki kasszájába, és végigszenvedtél egy futógálát, hanem azért, mert valóban, tisztességesen futottál. Felkészületlenségedet, nagyképű kivagyiságodat súlyosan megbünteti szervezeted. Elveszi a futás örömét. Meggátol abban, hogy megtudd, mi is az igazi futás. Bizony ám!

A 28. Nike Budapest Félmaraton nagyszerű verseny volt. Etyeki barátaim, ismerőseim, futótársaim csodálatos eredményeket produkáltak. Azonban nem igazán a verseny pillanatai maradnak meg bennem, hanem a felkészülés mozzanatai. A közös edzések, a reggeli futások, és az, ami a másfél órás mozgások után megmaradt: az öröm, és tisztaság. Öröm és tisztaság: két, sokáig tartó érzés melyet a futás szabadított a vérkeringésbe. Mert a futás drog….. és ráadásul….

A futás, legális drog