Sok sör, nagy futás – egy buli utóhatásai

Van az úgy, hogy az ember vasárnap este elereszti magát, és hétfőn úgy megy dolgozni, mint egy igazi alkesz. Fiamat Márknak hívják, és tizennyolc év, kilenc hónapja kaptam rá gyártási engedélyt. Mivel technológiám igen kifinomult, genetikám tiszta, mint a nyári égbolt, Márk olyan gyönyörű lett, mint az apja. Tegnap születésnapi bortúrát szerveztünk Márk tiszteletére. Három pince, négy boros kóstolókkal, egyenes út volt a kibabeba bekurcsihoz. Ráadásul én a sör szerelmese (is) vagyok, így gyönyörűen összeküvéztem magamnak egy éccakai gyomorkavargós, majdnembehányós, féligalvós fetrengést. Reggel úgy keltem, hogy mindjárt visszafekszem. Az én szakmám makacsul példamutogató jellegű (kéne, hogy legyen). Földrajz szakos tanár vagyok, és különösen ciki, ha egy kőzettanos földrajzórán tizenöt kifejezésre redukálódik a szókincsem, és nyitott szemmel, állva alszom el az érintőképernyős táblának támaszkodva. Na, ennek megfelelően reggel puzzle játékként raktam össze az agyam, gondosan ügyelve arra, hogy a kávém erősebb legyen, mint máskor, és kereskedelmi mennyiségű szemránckrémmel álcázzam szemeim agyamba hullását.

Nagy nehezen lepörgött mind az öt óra. Legnagyobb meglepetésemre a gyomorbetegségen kívül semmi nem árulkodott arról, hogy tegnap okosra ittam magam. Délután, nagyjából két óra magasságában úgy döntöttem, lefutom a heti hosszúmat. Az osloi maratoni szeánsz óta (kattints a zárójel előtti linkre, ha érdekel egy nem igazán hagyományos maratoni történet ⇒ BMW OSLO MARATON) nem futottam gyorsabb hosszút. Fogadalmat tettem arra, hogy jól megkínzom magam, és nemcsak hosszút, de szinteset, terepeset és gyors tempót is futok. Ennek megfelelően választottam az útvonalat.

A Korda Filmparknál tettem le az autót. Hét deka izóval a kezemben vágtam neki a stúdió melletti szőlőknek, ami igazán balfasz lépés volt. Ugyanis javában tart még a szüret, és traktorok tömegei járják a finom porral borított szorgalmi utakat. Két ilyen járművet, és hat köbméter pollenes löszport szoptam be az első hét kilométeren. Úgy döntöttem, hagyom a fenébe, és elindultam nemzeti villanyszerelőnk, Mészáros Lőrinc bérből és fizetésből összekuporgatott földjei irányába, egyenesen Alcsútdoboz felé. Tetszett a pálya, sehol kutya, sehol rusnya futónő, sehol egy porzó trakesz. Csak én és az anyatermészet. Tartottam az öt perces tempókat, szépen haladtam a kilométergyűjtéssel. A száraz levegő, és meleg miatt gyorsan fogyott az izoital. A tiznegyedik kili a bokorba görnyesztett, utána azonban újra felszívtam magam. A jobb combhajlító és a a bal csípő csendesen elküldött az anyámba, de tartottam a frontot. A komolyabb emelkedőket lassúztam, a lejtőket egyáltalán nem erőltettem. Ennek ellenére a végére teljesen beállt a bal csípőm, olyan voltam, mint egy börleszk-zombi. A finom portól eldugult mindenem, szenvedtem, mint egy kutya. Mindezek ellenére, és a tegnapi bekurcsit is számba véve jól ment a futás. Hétkezdésnek legalábbis nem rossz. Tempo: 4:59, szint 400 méter körüli, a táv kicsit több, mint 30 kilométer.

powered by EndomondoWPlogo

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..