Számok bűvöletében

LDJómúltkor futottam néhány karikát a Margit-szigeten. Vasárnap délután lévén annyian voltak, mint az oroszok. Melegítősök, cicanadrágosok, trendicuccosok, csoresznyákcuccosok, csajok, fickók, gyerekek, idősek, mindenféle-forma alak kocogott a rekortáncsíkokon. Egyetlen dologban mégis egységes volt ez a jókora futkározó embertömeg: mindegyikük mérte az idejét. Telefonnal vagy órával. Pittyegések, kattanások, és mindenféle nyelven megszólaló polifonikus hangok töltötték ki a futók körüli teret. Beszélgetéseikből elkapott „magyar“ kifejezések sokmindenről árulkodtak. „Te endomondót vagy stravát használsz?“, „Az első tíz kilcsim ávégé 5:15-ösre sikerült!“, „Heti hatvan kilométer van betervezve a versenyig!“, „Te, olyat fartlekeltem, hogy a végén a belem is kilógott!“, „Forerunner sokszor lelépett a gps-ről, azóta a szuuntóra esküszöm!“, „Új edzéstervet használok, havi 250-nel, benne négy résztávossal, két tizes gyorsítóval, a többi pedig a szokásos parabola!“ Így, és ehhez hasonló módon anekdotáztak a szigeten kocogó hétköznapi sportolók.

Amatőr futó közben és utána

Szokásos tavaszi futóversenyünk szervezése kapcsán arról beszélgettünk – ‚dekínos‘ százszázalékra pörgetett, modoros-fiatalos-trendi jópofa futó haverjaimmal (ezzel a fészbukra kommentelt beszólással szopatjuk egymást azóta is), hogy kell-e profi időmérés vagy sem. Nem alakulhatott ki vita, hiszen mindenki számára ismert a fenti bekezdésben leírt trend. Egészséges, kezdő futóknál is. Olyanoknál is, akik negyvenöt évesen döbbennek rá, hogy a komoly túlsúllyal, a napi negyven szál cigivel, a reggeli krákogással, a kétszáz méterre levő cébéába gyalogláskor elért százhuszas pulzussal kezdeni kéne valamit. Valahogy kellenek a számok, amelyek alátámasztják a teljesítményt és újabb teljesítményekre ösztönöznek. Az viszont kevésnek tűnik vagy szimplán szarul hangzik, ha csak annyit tűznek ki célul, hogy lekocognak az utca végére, megkerülik a kápolna-domb végén strázsáló cseresznyefát, majd vissza, és annyi. Nem mérhető, és egyáltalán nem inspiráló.

Példákat sorolok a környezetemből…

Van egy nagyon trendi ( 🙂 ) haverom, aki két aranyköpést lőtt el két mondaton belül. Az egyik úgy hangzott, hogy „Ha nem lenne gps-es mérés, akkor leszarnám a futást!“ A másik pedig úgy, hogy „Holnap reggel megyek, és futok egyet az onlájn naplómnak!“ Erre nyugodtan lehetne mondani, hogy minek fut az olyan ember, aki nem szeret. Azonban ott van ellenpontnak, hogy fut, gyorsan fut, versenyekre jár, egészségesen él, és nem mindig a gps-nek pózol. Ha meg a gps-nek, akkor a gps-nek. Ha a számok miatt, akkor miattuk.

LDA saját fészbuk csoportunkban úgy posztolunk közös futásokat, hogy a találkozási pont, idő, útvonal mellett kiírjuk a teljesítendő távot, és átlagsebességet is. Ráadásul nem egyszer úgy, hogy a különböző szintű futók miatt több csoportra bomlunk. Így csoportonként jelenik meg a táv, és átlagsebesség. Nagyon ritka az, hogy elegendő információ a „falukör“ vagy a „tó mellett és vissza“, szinte mindig kiegészül az átlag X:Y-nal, és a teljesítendő Z km-rel.

A minap az egyik közeli futónagykövetes fészbuk oldalon megjelent egy fénykép, melyen egy házaspár mosolygva pózolt (bár a fickó totál kivolt) a napi edzésüket követően. Képfeliratként az szerepelt, hogy „Karcsi (nem ez volt a neve) első hosszabb futása (ez nem volt elég információnak) – nyolc és fél kilométer egyben, kétszer húsz métert gyalogolt, és 6 perc 32 másodperces átlagkilcsikkel tolta! Karcsi két hónapja kezdett futni, így ünnepeltünk! Aláírás: Gréti“ Hozzáteszem, ez nem baj – sőt kifejezetten jó dolog, csak a fent említett trendre mutató példa. Egy mondaton belül három számadatot osztott meg egy két hónapja futó hétköznapi ember. Ilyen posztokból pedig naponta többszáz kerül fel a közösségi oldalakra, bizonyítva azt, hogy az emberek a számok bűvöletében élnek, és a mért adatok mérföldkövei a folytatásnak, motivációt adnak a teljesítmény növeléséhez. A különféle telóra letölthető futóapplikációk, online naplók, gps-es órák pedig segítenek abban, hogy mérjük magunkat, futásunkat, és véleményem szerint kifejezetten erős lökést adtak ahhoz, hogy a futóközösségek óriás sebességgel kiépüljenek, és működjenek. Ez pedig még egy kérdést felvet: létezik-e még amatőr futás. Létezik?

Laca és Csimax bejegyzése

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.