Szopa-túra a la Germania

LD8
Egy tipikus szőlőhegy Remshaldenben. Kecseg-tető csúccsal.

Szeretem a hegyeket. Képen. Nézni. Rájuk gúglizni. Lefutni róluk. Motorozni a szerpentinjeiken. De felfutni a tetejükre ……. és minden nap ……. hmmm.

Negyedik alkalommal utaztam arra a helyre, ahol lapos folyóvölgyből nőnek ki a hegyek, nem létezik szutyok-sör, de olyan bort kotyvasztanak, ami még a traktor ablakmosó tartályának falát is felmarná. Ezt a helyet Remshaldennek hívják, és a tizenöt kilométer hosszú sváb városegyüttest kétoldalról négy-ötszáz méteres szőlőhegyek szegélyezik. A helyieknek a szőlőről szól az élet, nomeg a borról. Számomra maradtak a szerpentinek, és sör. A bor ugyanis olyan gagyi, mint a Flórián-téri parkolóban vásárolt tutibiztos ájfón.

Mögöttem a skacok, előttem pedig 1000 km
Mögöttem a skacok, előttem pedig 1000 km

Etyeki tanár vagyok. Két tárgyat tolok nap, mint nap, és egyik sem a dójcse spráhe. Megbízhatóan tudok németül köszönni, elbúcsúzni, káromkodni, budipapírt, és margarint vásárolni, valamint bármennyi sört rendelni bármelyik germán kocsmában. A szókincsemből hiányzó számokat ügyesen helyettesítem hiánytalan ujjkészletemmel. Azonban körülbelül olyan szinten állok ezzel a nyelvvel, mint egy közepes képességű harmadik osztályos gyerek. Ennek ellenére komoly szereplője lettem a testvérvárosi diákcsere programnak. Hogy miért? Tudja a frász, de szerénységem, szépségem, fickós kiállásom, briliáns génkészletem jó magyarázat lehetne. Persze az is elképzelhető, hogy csupán életbe lépett „az olcsóbb húsnak híg a leve“ effekt, azaz a „tanár+sofőr, kettő az egyben“. Ugyanis minden évben én vezetem a remshaldeni kisbuszt. Kétszer ezer kíméletlen kilométert. Hetedikes diákokkal a hátam mögött. Tele megvalósítandó programokkal, melyek keresztül-kasul átszövik a napjaimat. Akkor pedig hogy jön képbe a futás? Hogyan sikerült több, mint száz kilométert futni? Ez az írás a remshaldeni tartózkodásom edzéseinek rövid, de velős tapasztalatbuboréka. Egyfajta rezümé, bár ezt a szót meglehetősen rühellem. Olyan tudományszaga van.

Buochból lefelé végig szerpentin vezet. Ravasz, de felfelé is.
Buochból lefelé végig szerpentin vezet. Ravasz, de felfelé is.

Buochban, Remshalden öt településének egyetlen hegyi tagjának legalsó utcájában laktunk. Szállásadónk, a helyi tanerő nyugdíjas női tagja valamilyen okból kifolyólag mérhetetlenül kedvel engem, ezért minden évben úgy elhalmoz kajával, piával, gyümölccsel, mindenféle cuccal, hogy nem győzöm gyakorolni a német köszöngetést. A magyarországi német tanár szintén velem lakott, de külön kvártélyban. Kizárólag a fürdő-budi vizesegység volt közös, így minden nap végig hallgathatta a kellemetlen vécés hangeffekteteket elnyomó iszlám indulóimat, melyet mobiltelefonomról teljes hangerőn, vágatlan verzióban adtam le reggeli vegetatív tíz perceim során. Azonban ne sajnáljátok egy cseppet sem Ágnest, hiszen az Ő védjegye viszont a másfél órás zuhanyzás volt. Mindig pont akkor csusszant be a fürdőbe, amikor a reggeli kávét követően a perisztaltikám csúcsra járatódott. Na, de hagyjuk. Inkább fussunk…

Lefelé haladva ezeket a fákat még megnéztem. Vissza észre sem vettem őket.
Lefelé haladva ezeket a fákat még megnéztem. Vissza észre sem vettem őket.

A GPS tanúsága szerint 470 méteren keltem és tértem nyugovóra. Két indulási lehetőséget jelölhettem be magamnak: vagy felfelé kezdek vagy lefelé. Mindkettő hordozott magában némi sanyarúságot. A remshaldeni programot végigböngészve azt is eldönthettem, hogy kora reggel vagy kora délután vágok neki a távoknak. Ugyancsak el kellett rendeznem magamban azt is, hogy bármerre indulok, az út végén négy kilométernyi 12-18%-os emelkedőt kell megfutnom. Egy dolgot tudtam: ezen a németországi héten száz kilométert akarok magamba varázsolni. Így vágtam neki az első és utolsó futásnak is. A most következő leírás az online napló segítségével eleveníti fel a futások hangulatát. Remélem számotokra is átmennek azok az érzések, amik kitöltöttek valamennyi edzés végén. Íme hát…

Buoch alatt egy kilivel kezdődött az öt kilométernyi szerpentin.
Buoch alatt egy kilivel kezdődött az öt kilométernyi szerpentin.

2016 . április 22.

Indulás: 7:00

Időjárás: napos, 15‘C

Táv: 14,1 km

Emelkedő: 291 méter, Lejtő: 268 méter, Sebesség: 5:23 perc/km

Online naplóbejegyzés: Csúnyán összefostam magam a futás végére. Az emelkedős része totál kikészített.Felfelé kezdtem a menetet, de csak a felettem levő utcáig, nem Buoch tetejére. Egy kili után lecsaptam Grunbach felé, majd a szőlőhegyi szerpentinen sasszéztam egészen a kisvárosig. Az az izgalmas, hogy a szerpentin nem csak lefelé vezet, hanem időnként brutkó felfeléket is tartalmaz. Egyetlen kutyával sem találkoztam a szőlőhegyen, pedig tavaly folyamatosan kerülgetnem kellett a szabadon kószáló szőrmókokat, meg a gazdáikat. Ennek úgy megörültem, hogy visszafelé is a szerpentint választottam. Az utolsó kilométeren annyira elfogytam, hogy azon gondolkodtam, belesétálok, mint valami nyugdíjas turista. Holnap vissza kell, hogy vegyek a tempóból, különben begyullad minden ízületem. Izo-amino keverék: fél lityó fogyott. A marhafehérjét kihagytam.

A futás GPS rajzolta jele: → ÁPRILIS 22.

2016. április 23.

Indulás: 7:36

Időjárás: felhős, szeles, 9‘C

Táv: 16,1 km

Emelkedő: 318 méter, Lejtő: 337 méter, Tempó: 5:26 perc/km

Online napló bejegyzés: Második alkalommal merészkedtem le a kutyasétáltatós szőlőszerpentinen Buochból Grundbachba úgy, hogy egyetlen szőrösseggűvel sem akadtam össze. A szerpentin 7 kilométernyi utat jelent lefelé (a képen a hegy közepe tájékáról fotóztam a szőlőst, meg a városkát, ahova kutyaharapás nélkül érkeztem). A hegyről történő leereszkedés helyi viszonylatban azt jelenti, hogy visszafelé “óriás-szopóba” kerül az ember, mikor három kilométeren belül 300 méternyi szintet kell megfutni a hegyre. Ez jól látszik a szinttérkép analízisen. Ha jól emlékszem, még a seggemen is levegőt tüdőztem, és mind a háromezer méterre emlékszem, amit a 12%-os emelkedőn tettem meg hazáig. Rajtam kívül az a négy öreg germán nyugdíjas is emlékszik a mai futásomra, akik mellettem grasszáltak lefelé, és ízes magyar káromkodásokat memorizálhattak. Ingyen. Tök ingyen adtam át a tudást. Ilyen egy echte ungarische legényke. Ad, és ad.

A futás GPS rajzolta jele: → ÁPRILIS 23.

Csutkára be kellett öltözködni, hogy ne fagyjak kockára
Csutkára be kellett öltözködni, hogy ne fagyjak kockára

2016. április 24.

Indulás: 14:58

Időjárás: felhős-esős, 10’C

Táv: 17,05 km

Emelkedő: 319 méter, Lejtő: 269 méter, Tempó: 5:16 perc/km

Online naplóbejegyzés: Hát, ez megint ultragyilok volt. A visszafelé úton most visszavettem a tempóból, így jobban bírtam, mint tegnap.

A futás GPS rajzolta jele: → ÁPRILIS 24.

2016. április 25.

Indulás: 11:12

Időjárás: havazás, erős szél, 3’C

Táv: 27,16 km

Emelkedő: 407 méter, Lejtő: 371 méter, Tempó: 5:09 perc/km

Hál'Isten tele voltam téli cuccokkal.
Hál’Isten tele voltam téli cuccokkal.

Online naplóbejegyzés: A párjukat ritkító sűrűségű diákcsere programok között találtam három órát futásra. Germánia sűrűjéből a svábföldi Buochból indultam, ami sajnos egy hegy tetejére épült, ezért minden futásom vége – ez is – ultraszoppantyús emelkedőbe torkollik. Út közben festői vízesések, és trópusi növények szegélyezték utamat, félmeztelen bombanők frissítettek itt-ott. Persze az az igazság, hogy olyan kemény hidegben, orkán erejű szélben és hóviharokban tepertem végig ezt a huszonhetest, hogy a végére Hawaiiról hallucináltam. A 23.kili után megérkeztem a hegytetőre, és még annyira egyben éreztem magam, hogy harmincra kezdtem gyúrni. Mivel azonban helyi viszonylatban mindenki a falu feletti hegytetőre hozza szaratni a kutyáját, ezért három sikertelen útvonal után letettem a folytonos kutyakerülgetésről, és hazakocogtam. Futás végi jutalomként a ház előtt egy középtermetű fekete labrador kakált, így az utsó húsz métert gyalogoltam, hogy ne loholjon utánam. Emlékezetes futás volt.

A futás GPS rajzolta jele: → ÁPRILIS 25.

2016. április 26.

Indulás: 19:27

Időjárás: erős szél, hózáporok, 5’C

Táv: 8:03 km

Emelkedő: 120 méter, Lejtő: 74 méter, Tempó: 5:04 perc/km

Online naplóbejegyzés: A mai, feszült hangulatú heilbronni kirándulást követően úgy döntöttem, hogy elmegyek futni, különben kénytelen leszek éjszaka csúnyán megölni Ágnest, a némettanárt. Ezen felül beterveztem egy sör-ikerpárt is, így azoknak is helyet kellett csinálni. Két rövid karikát tettem meg a hegytetőn, és slussz-passz. Fasza volt. Főleg, hogy annyi szint sem volt benne, mint a Margit-szigeten. Egy dolgot nem tudok megérteni: miért jobb a hegytetőn kakáltatni a kutyát? Nem fér a fejembe. Kilométerenként találkoztam kitágult ánuszú vagy görcsös kula-pozícióban sétáló kutyákkal…

A futás GPS rajzolta jele: → ÁPRILIS 26.

Hazafelé vezető út. Tavasz van…
Hazafelé vezető út. Tavasz van…

2016. április 27.

Indulás: 12:02

Időjárás: erős szél, hózáporok, 2’C

Táv: 21,35 km

Emelkedő: 401 méter, Lejtő: 409 méter, Tempó: 5:16 perc/km

Online naplóbejegyzés: A mai futást lezárásnak szántam. Végleg. Ennek megfelelően megfutottam az összes remshaldeni emelkedőt és lejtőt. Olyan voltam, mint egy jóképű láma: hegyre fel, hegyről le, tetőtől talpig meleg ruhában (az arcom meg egyébként is hasonlít rá). A 21 kilométerben 400 méternyi szintet jártam meg, így nem fáztam. A négy réteg ruha, széljakó és a kolléganőm nyaksála elégnek bizonyult a két fok és az orkán erejű szél ellen. Így hát: Csáó Germánia!

A futás GPS rajzolta jele: → ÁPRILIS 27.

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..