Szufla – Gondolatok felkészülés közben

Ilyen szart viseltem én is.
Ilyen szart viseltem én is.

Életem legrövidebb és legfegyelmezetlenebb versenyfelkészülésének finisében vagyok. A huszonnégy edzésnapból tizennyolcat már magam mögött tudok. Nem is ezen van a hangsúly, hanem a minőségen, a hogyanon, a mikénten. Erről fogok most egy rövid, velős többfejezetes bejegyzést írni. Számodra két szempontból is jó olvasmány lesz. Egy: komolytalanabb, mint a Köpönyeg 15 napos időjárás-előrejelzésének százalékos beválása vagy az M1 belpolitikai híradója. Kettő: egyetlen pontját sem fogod követni. Miért? Mert az ellenkezőjét teszed, ha van némi eszed (ez akár versrészlet is lehetne egy soha meg nem írt futókölteményben). Napi pontokba szedem a könnyebb olvasat érdekében. Íme.

.

1. pont – Sérülés a verseny előtt

Tízből kilenc orvos azt mondta volna, hogy járógipsz. A maradék egy doki nyári szabadságát töltöttte, így nem láthatta azt a fura, vizenyős gumót, amit egy június közepi futsal-est közben Jóisten a bokacsontom helyett faragott tizedmásodpercek alatt. Három szó, mint száz: nem mentem orvoshoz, mert nem akartam azt hallgatni, hogy miért lesz jó kifeküdnöm, felpolcolnom, hűsítenem, lohasztanom, és így tovább, és így tovább. Maradt a házipatika, és megbízhatóan olyanok tanácsainak kikérése, akik azt mondják, amit hallani akarok . Avagy nem értenek hozzá, netán magasból letojnak, esetleg a három kombinációja. Ügyes kis faszi vagyok, mert ez úgy sikerült, ahogy most leírtam. Lett kompressziós zoknim, gyulladáscsökkentő krémem, tablettám. Nem feküdtem egy percet sem, hanem sebtiben elkezdtem a híres Csimax-féle gyógytornát. Két héten belül elkezdtem kocogni, futni, tovább terhelni. Közben folyamatosan sírt a szám, szidtam valamennyi vallás Istenét, földi helytartóikat, a pápát, pópát, rabbit, imámot, meg tudja a frász, még kit. Mondjuk, mindenkit. A kormányt és az ellenzéket tuti.

A hatpercesekről lassacskán sikerült ötperceseket faragnom, de alá sajnos még nem sikerült bepréselni „hosszútávú magam“. A hosszabb futásokkal is meggyűlt a bajom, amiképp vízzel, és gyulladással ügyesen kificamított bokám. Heti hetvenről csak július közepére sikerült újra száz kilométert összeizzadnom: hogy ez mire lesz elég, az a majd eldől augusztus elsején. Akkor lesz ugyanis a [button style=”btn-danger btn-sm” icon=”glyphicon glyphicon-road” align=”left” iconcolor=”#dd3333″ type=”link” target=”true” title=”Szufla” link=”http://szufla.hu”].

LegalDrug

2 thoughts on “Szufla – Gondolatok felkészülés közben

  1. Minden okés. A sebességet nem nyertem vissza, de lefutom, az talán biztos. Remélem Te is.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..