Tel-Aviv Samsung Marathon 2014

Egy kis helyi zene. Ha zavar, állítsd le!

[su_audio url=”http://legalisdrog.com/wp-content/uploads/2014/06/Idan-Amedi.mp3″ autoplay=”yes” loop=”yes”]

Klassz volt, nincs panasz… De van! :)
Klassz volt, nincs panasz… De van! 🙂

Versenyleírást olvashattok, csak éppen nem hagyományos módon vetem papírra egyéni „bakancslistám” egyik legfontosabb állomásának számító tel-avivi futkározást. Teszem ezt azért, mert a három és fél óráért három és fél napot töltöttem utazással, és egyéb programokkal. Megérte? Nagy kérdés! Ha már a „listára” tettem, akkor azt kéne felelnem, persze hogy megérte. Helyette azt mondom: – Tudja a frász! Kellemes élménnyel töltött fel a kiruccanás? A válasz most egyértelmű: – Hajjaj, de még mennyire!

Alcím: Közel-keleti Titanic élmény

 Decemberben közeli lett a távoli Közel-Kelet

A 12. kilométernél ehhez a partszakaszhoz értünk.
A 12. kilométernél ehhez a partszakaszhoz értünk.

Egy évvel ezelőtt találtam ki, hogy futni szeretnék Tel-Avivban. Hála a Magasságos Atyaúristennek, akkor a „bal egérbillentyű” megremegett a regisztrációs gomb fölé érve, és elmaradt a klikk. A 2013. március 15-re kitűzött versenyt ugyanis szépen lefújták, mert a Negev-sivatag betüremkedett a fővárosba. Egész konkrétan olyan meleg volt, hogy még a teve is középső ujjat mutatott volna, ha futásra kényszerítik. A szervezők – tanulva a tapasztalatból, és a tavalyi szponzor kihátrálásából – idén két héttel előbbre ikszeltek a versenynaptárban, és február 28-át jelölték ki versenynapként. Jól tették, az egyszer biztos.

Nem ebben a pólóban futottam. 30000 ember viszont igen.
Nem ebben a pólóban futottam. 30000 ember viszont igen.

Tavaly ősszel két maratont futottam, és az edzéseket tovább folytatva készültem a lehetséges tavaszi versenyekre. Óriási formában éreztem magam, úgy néztem ki, mint G.I. Joe, és ez arra ösztökélt, hogy december 1-én regisztráljak a TLV Marathon weblapján. Ráadásul – „ha már a lúd kövér” alapon – 17 éves lányomat, Ráhelt is beneveztem, aki ettől olyan boldog lett, hogy asszem megkedvelt (ez a vicc helye volt: engem mindenki kedvel ugyanis…). Félretéve a hülyeséget, folytatom a történetet.

Szóval, szóval, ott tartottam, hogy hirtelen adottá vált egy verseny, melyre téli időjárásban kell felkészülni, majd odautazván, nyári körülmények kell teljesítenem a rám szabott távot, mindezt normális időeredménnyel. A felkészülés nehézkesnek tűnt, és mint később kiderült pokolian nehézzé vált a verseny előtti hetekben. Sokan mosolyogtak azon is, hogy gondos, jóérzésű apaként magammal cibálom egyetlen lányomat is arra a Közel-Keletre, ahol szépen süt a nap, a lágy hajnali szellőben frissen ficánkolnak a pálmafák levelei, ámde „robbanékony” a közlekedés. Persze ezek a felhangok inkább mosolygást, mint szégyenérzetet váltottak ki belőlem. Még december elején nekiláttam a felkészülésnek, és Ráhel trenírozásának is. Előtte azonban szállást és repülőjegyet foglaltam, majd nevezéssel zártam le a regisztrációt. Minden sínre került.

 Kínos felkészülés

A hivatalos frizurám
A hivatalos frizurám

A nevezés leadását követő reggel úgy keltem, hogy valami nem stimmelt a bal csípőm tájékán. Azon a ponton, ahol a Isten a fenekembe fúrta a bal comfejem, apró duzzanat keletkezett, és minden lépésre heves fájdalommal reagált. Türelmetlen, és megszállott emberként rögtön megoldást kerestem: elmentem futni. A további edzésnapokat követően minden rózsaszínű lett, de egyre fájdalmasabbá vált a csípőm. Teltek múltak a napok, szép lassan visszavettem a távokból, majd a sebességből is. Természetesen igyekeztem olyan edzéseket is tartani, amikor nagyon erős futásokat toltam, és többször harminc kilométer fölé emeltem a távokat. Február utolsó két hetében már csak 80 kilcsire voltam képes, igyekeztem pihentetni, nyugtatni az ízületeket. Január hónapot terv közelében (530 km), februárt viszont jóval terv alatt teljesítettem (430 km). Nyugtalanságot csak az váltott ki belőlem, hogy a leghevesebb fájdalmak 20 kilométer körül jelentkeztek, és öt perces kilométerekig lassították a futótempót. A feladat adott volt: erősebb – átlagosan 4:40-es – húsz kilométer, és öt perc körüli negyvenkettő. Ez van, szegény ember vízzel főz. Ráhel még rosszabb helyzetben volt, hiszen folyamatosan beleesett valami betegségbe, így csak ímmel-ámmal tudott készülni a negyedmaratonra. Február 26-án aztán gépre szálltunk. A történet csak most kezdődik. Kérlek Benneteket, bocsássatok meg, ha helyenként eltérek az irodalmi stílustól. Így sokkal könnyebb lesz beszámolni a tel-avivi három és fél napról. A legviccesebb szösszeneteket kiemeltem, amelyek emlékezetessé tették a tel-avivi nyaralást.

 Utazás

A tengerpart
A tengerpart

Két kisebb bőröndbe pakoltunk, hogy betartsuk a wizzair szabályzatát, és ne végezzenek ki a reptéren valami abnormális poggyászárral. Ha azt mondom Nektek, hogy nem sikerült, akkor ezzel nem írtam körbe a történetet. Két akkora bőröndről beszélek, amelybe egy egészséges napközis az uzsonnáját sem tudná becsomagolni, mert bezárva a kenőmájas kicsurogna belőle. Mikroszkópikus cuccal érkeztünk a reptérre, ahol olyan sorok álltak, hogy öröm volt nézni. Gyanútlanul, a gondosan kinyomtatott beszállókártyát kezünkben tartva becserkésztük a wizzaires standot, és az ott álló marcona magyar matrónára (az irodalmi stílus miatt aláhúztam az alliteráló szavak kezdőbetűit, hogy megbocsássatok a későbbi kifejezésekért) mosolyogtunk. Ezt tök fölöslegesen tettük, mert mint kiderült, a csajsziba annyi jóérzés sem szorult, mint egy vérben tocsogó antilopborjút marcangoló hiénakutyába. A bőröndünk ugyanis három centivel nagyobb volt, mint az előírt méret. Könyörgőre fogtuk a dolgot, de gőgösen oldalra pillantva elzavart bennünket a vérveres két méteresbe. Mielőtt végleg elmaradt volna az interakció, biztosított bennünket arról, hogy van esélyünk felszállni a gépre, ha bőröndönként fizetünk 45 úniós pénzmagot, oda és vissza. Azaz 180 euróért felenged. Na, ez volt az a pillanat, amikor szemeimből kiveszett a fény, és szájüregemből az irodalmi stílustól teljesen idegen szavak kaptak légbe. A feleségem – ismerve heves vérmérsékletemet – elillant onnan, én pedig követtem őt a parkolóba. Ott elővettünk egy puha, Adidas válltáskát (lányomat egyenesen a suliból szállítottuk a reptérre, így iskolai sporttáskája is velünk volt), és belepakoltam a két bőrönd teljes tartalmát. Ha láttatok már robbanás előtti szülinapi léggömböt, pont úgy nézett ki maratoni versenybőröndünk. Egy kisebb válltáskába beletömtük a maradék cuccainkat, és visszaballagtunk a reptéri váróba. Problémamentesen gépre pattantunk, és „irány horány”.

 Tel-Aviv, és a szállásunk

A szállásunk pazar élményeket nyújtott.
A szállásunk pazar élményeket nyújtott.

Kedves Barátaim! Beszámolóm másik vicces pontjához érkeztem, így nemsokára komoly lehetek. A szállást interneten foglaltuk. Végigböngésztük a fotókat, az árakat, helyeket, és voksunkat azért a Dizengoff Beach Apartmentsre tettük, mert közel volt a maratoni startponthoz. Hálószoba, nagy nappali, hűtőszekrény a söröknek, meg a reggelinek (ebben a sorrendben), ingyenes wifi, viszonylag elfogadható ár: mi kellhet több a magunkfajta csoresznyák utazóknak? Egy magyarországi tanárról már ne is beszéljünk. Szóval, fejünkben az internetes képekkel, boldogan és fáradtan, tikkadtan, sörre szomjazva megérkeztünk a Dizengoff-utca 283 elé, és kiszálltunk a kocsiból. A tömbház falára nagy betűkkel kiírva: Dizengoff Beach Apartments. Boldogan beléptünk a kapun, de a lift melletti „recepciós” szoba üresen árválkodott hatalmatos mocskosságba burkolózva. A bejárat mellett koszos kanapé keltette a „laza vagyok, szemem ragyog, szívjunk füves spanglit, de nagyot” stílust. Hirtelen megijedtünk, hogy nem jutunk be megérdemelt szállásunkra, amikor Ráhel felfedezte a nevemmel ékesített papírfecnit a bejárati kapu üvegére ragasztva. Rövid kódfejtést követően megtaláltuk az apartman kulcsát is, és birtokba vehettük a szálláshelyünket.

Ez a nagy cső megihletett.
Ez a nagy cső megihletett.

Most rövid címszavakat használva fogom jellemezni a szállást, hogy Nektek is megjöjjön a kedvetek hozzá, ha éppen Izraelben jártok majd. A kilincs a kezünkben maradt, a falból úgy lógtak ki a dugaljak, mint egy félkész házban villanyszerelés előtt. A hálószobát biztonsági ólomajtó választotta el a nappalitól, melynek kövezetén nagyjából két éves kosz keveredett a galacsinba tömörödött porcicákkal. Az ablakok egy részét be lehetett zárni, egy részét viszont csak részlegesen. A kádban valószínű horrorfilm jelenetet forgattak, pettyes volt valamitől, szerintem Dolores Claiborne ott darabolta fel a férjurát. A falra laptévéket szereltek, viszont egyik sem működött, az egyiken kisebb luk jelezte, hogy az előttünk nyaralók búcsúbulija kiválóan sikerülhetett.

Hogy ne tűnjek nagyon negatívnak, most írok pozitív dolgot is. Wifi volt. Tényleg. Néha. Az ágyat kétszemélyesnek hirdették. Valószínű, hogy egy óvodai tatarozás kapcsán került az objektumba, hiszen a fekvőfelületen csak lapraszerelt állapotban, oldalirányból fértünk el. Még sosem láttam ilyen közelről Ráhelt aludni… A nyílászárók valóban zárták a nyílást, azonban még azt is hallottam rajtuk keresztül, ha a szomszéd utca legtávolabbi lakásának legeldugottabb szobájában szellentett egy helyi máltai pincsi. Ha ehhez a történethez hozzáfűzöm azt a tényt is, hogy a helyi autósok többször nyomják meg a dudát, mint a féket, akkor biztos kialakul bennetek valamiféle kép arról, mennyit sikerült aludnom a maraton előtti éjszakákon. Várjatok, kiszámolom… egy, meg egy, meg még egy fél, na jó, háromnegyed: szóval majdnem három órát.

Február 27-én végigjártuk Tel-Avivot, megtekintettük az utcáról is látható nevezetességeket. Szállodasor, Yaffa, belváros, majd végiggyalogoltuk az Allenby-sétányról nyíló „fura-féligarab-féligmittoménmilyen bazárt”, eztán késő délután megkerestük a futóverseny startpontját, hogy másnap hajnalban véletlenül se hibázzunk. Húsz kilométerrel a lábunkban tértünk szállásunkra, amit magunk között csak homeless centernek aposztrofáltunk. Kaja, pia, fekvés.

 A futás

Hajnali Tel-Aviv: ezért már megérte ide utazni
Hajnali Tel-Aviv: ezért már megérte ide utazni

Itt az idő, hogy megénekeljem maratoni futásom dicső történetét. Ehhez kell egy kis helyleírás, hogy lássátok, mit, miért írok. Minőségi szálláshelyünk három és fél kilométerre feküdt a maratoni start/célponttól. Ez azt jelenti, hogy kora hajnalban, a lezárt utakon oda kellett kocogni. Kiváló bemelegítésnek bizonyult.

A versenytávokat különböző időpontokra tették, viszont egy dologban nagyon hasonlítottak. Mindegyik a pitymallathoz közel esett. Ennek a pokoli melegtől való rettegés volt a legfőbb oka. A maratoni távot hajnali fél hétkor, Ráhel 10 kilométeres mezőnyét pedig kilenckor bocsátották útjára. Igencsak komoly tervezést igényelt, hogy mikor keljünk ki az ágyból, és mikor keljünk útra, hogy ne késsük le a rajtot. Most a maratoni starthoz vezetlek Beneteket.

Reggel olyan 13-14 fok lehetett. Pont jó volt.
Reggel olyan 13-14 fok lehetett. Pont jó volt.

Fél ötkor keltem.  Egy szemhúnyásnyit sem sikerült aludni. Kóvályogtam, lötyögtem a falak között, mint egy löttyedt rozmár. Neszkávé, fél kifli nutellával, magnézium-ital: ez volt a reggeli. Rövidesen – a növekvő adrenalin hatására – teljes versenylázban égtem. Nike combat-felső, térd alá érő Nike-futógatya, Mizuno Wave Rider 16-os futócipő: ez volt a versenyfelszerelés. Háromnegyed hatkor elindultam a startpont irányába. Jól tettem.

A versenyközpontban már tolongott a tömeg. Az 1899 maratonista döntő többsége a helyi erőt képviselte, csak töredéke érkezett külföldről. A biztonsági szolgálat átvizsgált mindenkit, a futók detektorokon keresztül kocoghattak a startponthoz. A hatalmas startkapu mellett fegyveres katonák álltak, és figyelték a gyülekező maratonistákat. Pontban fél hétkor eldördült a rajtpisztoly. Még mielőtt bármit mondanátok, nem Uzi volt.

1899 maratonista indult, melynek döntő hányada izraeli volt
1899 maratonista indult, melynek döntő hányada izraeli volt

Az első két és fél kilométert a Rokah sugárúton tettem meg, a tenger irányába haladva. A kezdeti tumultózus jelenetet sikerült egy öt perces kilométerrel megúsznom, majd fokozatosan gyorsítottam. Csípőm tompa fájdalommal reagált a hirtelen behatásra. A harmadik kilométer előtt észak felé fordultunk, és a nyolcadik kilométerig meg sem álltunk, ahol egy cseppet sem kíméletes fordító kuszálta össze a beállított futótempót. A nap erősen tűzött, de még nem fájt nagyon. A frissítőponton vizet találtam, ittam, és futottam tovább. A 10. kilométerrel a tengerparti sétányra fordultunk. A gyenge szellő, sós levegőt terelt maga előtt. Jobbra tőlem a Földközi-tenger kéklő hullámokat eresztett a partmenti sétány sziklapárkányzatának, majd szétfreccsenve permetként halt el a levegőben. A 12. kilométert követően festői hidacskán keltünk át a Yarkon-folyó felett, mely itt érte el a tengert. Következett a híres-neves szállodasor. A második frissítőponton megint, és újra csak vizet találtam. Felvettem egyet, és megittam. Azt hiszem ekkor kezdtem aggodalmaskodni, a szőlőcukor hiánya miatt. Tempóm erősen visszaesett, alig fértem be az öt perc alatti tartományba. Néha-néha megszédültem, és arra gondoltam, hogy amennyiben 20 kilométernél sem lesz cukor vagy banán, vagy tudja a fene, hogy mi, de valami energia, akkor feladom a versenyt, és nem kockáztatom a rosszullétet.

Itt a 21. kilométernél jártam, szembe a 16-osok jöttek
Itt a 21. kilométernél jártam, szembe a 16-osok jöttek

A 18. kilométernél – Yaffa bejáratánál frissítőpont fogadott. Víz és valami izraeli energiagél került a markomba. Betáraztam három tubust, egyet pedig gyorsan benyomtam a fejemen tátongó nyílásba. Ugyanezen a lukon keresztül vizet is pótoltam. A változás látványos és tanulságos volt. Újabb erőre kaptam, és elkezdtem tervezgetni, hogyan tudnék visszakapaszkodni a 4:40-es tartományba. Egyetlen kilométerig jutottam ezzel a gondolattal, mikor elém toppant az az út, mely a Yaffa-dombra vezet fel. A csúcsig újra elvesztettem az erőt, tehát újabb gélt bontottam, és toltam az arcomba. A huszadik kilométer második felénél Tel-Aviv felé fordultunk és megkezdtük a verseny második szakaszát. Három 4:50-es kilométer után következett a fekete leves. A huszonnegyedik kilométer megkezdésekor a maratoni mezőny első 100 futója között haladtam. Nem esett jól a futás, de nem törődtem vele. Élveztem, hogy néhány társam jó tempót diktál, és nem kell küzdenem úgy, mit a rajtzónában. Frissítettem egyet. Ekkor, az itatóponton tűnt fel, hogy a távolban valami sárga, hömpölygő paca kapaszkodik Tel-Aviv keleti fertálya felé. Ahogy közelítettem a 25-ös kilométerhez, úgy tudatosult bennem, hogy ez a csík tulajdonképpen egy gigantikus halom ember sárga ruházata. A félmaratonistákat a 25. kilométer előtt robbantották a maratonisták közé. Durva volt.

Mint a heringek, úgy futottunk. Őrület volt
Mint a heringek, úgy futottunk. Őrület volt

Igyekeztem tartani a tempót, de nem nagyon sikerült. Lassan a 4:50-es tartományt futottam, képtelen voltam ütemvesztés nélkül kerülgetni a ötezres félmaratoni tömeget. Úgy evickéltem közöttük, mint valami tüdőshal az ausztrál mocsárban. A 34. kilométernél csökkent a tömeg, és jött egy finom lejtő, melyen sikerült tempót váltani. A gyorsulás keltette boldogság azonban úgy szállt el rövidesen, mint frissen kasztrált eunuchból az erotikus vágy.

A 35. kilométernél biztossá vált, hogy ez a maraton életem leggyengébb eredményével zárul majd. A startpont irányából véget nem érő tömeg tartott a Dizengoff utca irányába. A hosszútávos csapat jobbról, a rövidtávos csoport balról fordult rá a keskeny, kétsávos Dizengoff utcára, és elegyedett egymással. Innentől kezdve futásról szó sem lehetett. Igazából a Titanic-katasztrófa utáni vízben csapkolódó embertömeghez hasonlítottunk. A maradék hét kilométert bőven öt perc feletti kilométerekkel zártam, és 3:28:58-as eredménnyel éppcsak belefértem a számomra még elfogadható tartományba. Bosszúságomat egyetlen mementó enyhítette: Ráhel olyan boldogan futott át a célvonalon, teljesítve a bevállalt tizest, hogy mosolya még hosszú órákon keresztül ott maradt az arcán. Vállán a magyar zászlóval. Vállán az etyeki zászlóval. Ő az én kislányom. Ő Etyek lánya. Ő Magyarországot képviselte Izraelben. Mi Magyarországot és Etyeket képviseltük Tel-Avivban. Nagyon-nagyon büszke vagyok erre. 

 Végkonklúzió, pontokba szedve

  • A maratoni útvonal csodálatos
  • A látvány csodálatos
  • Az időjárás meseszerű
  • A rendezvény biztonságos
  • Frissítés siralmas
  • A verseny túlméretezett, maratoni teljesítményre alkalmatlan
  • A rövidtáv útvonala elképesztően unalmas
  • A hangulat közepes, kevés zenésszel, kevés nézővel
  • A szállásfoglalást erősen végig kell gondolni

Remélem, hogy maratoni beszámolóm nem okozott túl nagy csalódást. A tel-avivi futóverseny életem eddigi legnagyobb élményeként tárolódik el az agyam maratoni szegletében. Az egyszer biztos, hogy megérte a fáradozást. Hogy miért?

LegalDrug Mert a futás… LEGÁLIS DROG!

Kövesd Csimax Tel-Aviv Marathon 2014 nevű tábláját a Pinteresten.