„Zacskós Csabi“ újratöltve

Lőrincz Olivér - asszem - az új nyitány kezdete. Legalábbis remélem.
Lőrincz Olivér – asszem – az új nyitány kezdete. Legalábbis remélem.

Van egy sógorom, aki futós körökben bizonyosan „Zacskós Csabi“ néven is ismert. Írtam már róla, hiszen sportmúltunk összekapcsolódik, és mert példás tanár, remek művész, és még annál is kiemelkedőbb ember. Induljunk tehát innen. Ezt a vonalat szeretném összekapcsolni Lőrincz Olivérrel, és a tegnapi, gerecsei ötvenkét kilométerünkkel. Természetesen tartom magam a megszokott stílushoz, és ahhoz, hogy egyetlen mikrogrammnyi futóbeszámolót sem cseppentek a sorok közé. Így legyen. Ámen.

Szabó Csabi egy kínai szandálban futotta első kilométereit. Mátrafüredről Gyöngyösig és vissza. Baráti nyaraláson voltunk, egy multis cég által bérelt családi házban. A futás végén lerázta izmait, majd lazításként kigazolta a kétszikűeket a nyaraló gyepszőnyegéből. Zavarta a rendetlenség. Ha azt mondom, hogy a nyolc kilométer úgy futott át rajta, mint Klicskón a bal csapott, akkor nem kamuzok. Másnap megint lecsűrtünk a városig, mert Csabinak bejött ez a „futásdolog“.

Slide12004-től kezdve Csabi „kijárt“ Etyekre, és gitárleckéket adott kicsiknek, nagyoknak. Köztük az én gyönyörű gyerekeimnek is. Sőt egy ideig nekem is, aztán rájöttem, hogy Isten baromfivirsliket pakolt ujjak helyet a kezeimre, amikkel képtelenség elviselhető hangokat előhozni a gitár húrjaiból. Naszóval, Csabi a tömegközlekedés mentén érkezett, azaz a Déli-pályaudvartól, a főforgalmi utak szélén kikocogott Etyekre. Kínai szandiban. Egy nájlonzacsival a kezében, ami legalább négy kilót nyomott. A zacsiban kóla, víz, és egy kétkilós kulcscsomó zötykölődött. Egyszer még a gitárját is magával hozta. Öt perces ezresekkel. Mi pedig csak álltunk, és bámultunk, mint Bálám szamara.

Rövidesen az etyekieknek is feltűnt, hogy szombat hajnalban rendszeresen futó alak bontakozik ki a hűvös völgyeket megülő ködből. Megszokták, autóikkal kikerülték, mosolyogtak rajta. Egyesek lehülyézték, egyenesen őrültnek titulálták, de jobbára a tisztelet hangján beszéltek arról az emberről, aki csak a sport kedvéért huszonhat kilométernyi kemény szenvedést vállalt fel. Néha ötvenkettőt. Gondolom kitaláltátok, miért duplázódott az első szám. Az idők során a „csabis“ történetek népmesei motívumokkal egészültek ki, de mindenkit biztosítok róla, hogy sosem húzott maga mögött páncéltőkés zongorát.

Néhány hónap rábeszélést követően sikerült Csabira futócipőt varázsolni. Adidaszt vettünk neki, mert az nem annyira csiricsáré lábbeli, viszont eggyel jobb, mint a Lidl saját márkása. Mivel Csabi magasan tesz a drága minőségre, szerény cipőt választottunk neki. Kiegészítettük egy „dekás“ technikai pólóval, Ő pedig futónacit újított magának, hogy a heréit ne cafatokban találja meg egy-egy kifutást követően. Csabi tehát hivatalosan is futó lett. Jobban mondva innentől kezdve úgy is nézett ki. Kivéve azt a rohadt zacsit. A zacsi a mai napig ott fityeg a kezében.

Csabi feleségével Györgyivel
Csabi feleségével Györgyivel

Szabó Csabiról írtam már a blogomban, rengetegen olvastátok, ennyi megosztást még egyetlen irományom sem kapott. Olyan emberekhez is eljutott, akik ugyan látták már Csabit suhanni, de nem kötötték össze a különálló információkat. Az az írás összekapcsolta ezeket. Az addig őrült, különc futó emberivé vált. A „zacsi“ pedig egyfajta szimbólummá. A kényelmetlenség csak a mi fejünkben szar ügy, Csabi sosem úgy viszi magával a nejlonzacskót, hogy fanyalog a szája. Viszi, mert neki úgy tetszik. Viszi, mert megszokta. Viszi, mert nem érdekli, hogy van a zacsinál modernebb megoldás is. Zacskót szorongat a kezében ötven és száz kilométeres futásokon is. Viszi, mert Ő Szabó Csaba, és megteheti.

Néhány héttel ezelőtt Pécsi Andi (herceghalmi futótársam, egészségügyi ellenőröm) felhívta a figyelmemet, hogy a fészbukon kering egy bejegyzés Csabiról. Beléptem a „terepfutás“ elnevezésű csoportba, és tájékozódtam. Még aznap felhívtam Csabit, akinek halvány lila fingja sem volt róla, mi a fene történik a virtuális világban. Ugyanis Csabinak még fészbuk profilja sincs. Nem posztol, nem fényképezkedik, nem pózol, csak fut, amikor tud. Nem méri dzsípiesszel a kilométereket, csak kering négyet-ötöt-hatot a szigeten, és kész. A beszélgetés során Csabesz elmesélte, hogy a tizenegyes buszon találkozott Lőrincz Olivérrel, beszélgettek, majd elbúcsúztak, és a történet ezzel véget is ért nála. De nem Lőrinc Olivérnél. Ő ugyanis – emberként, futóként, és nem utolsó sorban szakemberként – gyűjtést szervezett Csabinak, hogy felszerelje olyan kellékekkel, amelyek kényelmessé, ideálissá tehetik a hosszabb, és nagyon hosszú futásait. Futók, érzékeny emberek álltak Olivér mellé, és támogatták az ügyet, Csabit, és magát a „futást“. Olivér olyan versenyekre nevezte be, melyeken Csabi sosem indult volna el. Nem azért mert egy „csóró tanár“ vagy szarrágó, hanem szimplán azért, mert Ő azokat az útvonalakat magától, egy zacsival a kezében szereti, szeretné megfutni. Frissítés, befutócsomag nélkül, csak a futás, teljesítmény miatt. Mindegy, nem akarok elkalandozni: Lőrincz Olivér olyan út felé terelte Csabit, amit megérdemel. Viszont ez az út – Csabi végtelen szerénysége miatt – rögös és hosszú. És (bár csak a parasztok kezdenek „éssel“ mondatot) most jöhet a tegnapi ötvenkét kilis Gerecse-futásunk rövid rezüméje. Összekapcsolom Lőrincz Olivérrel, visszajelzek a nagyszerű támogatóknak. Innentől csimaxosan fogalmazok… remélem nem bánjátok.

Csabin két új cucc látható. Nomeg egy régi.
Csabin két új cucc látható. Nomeg egy régi.

Csabi reggel hatkor érkezett Etyekre. Lábán vadiúj Salomon terepcipő, hátán itatós futózsák. Úgy nézett ki, mint egy narancs-kék teknős. Kezében pedig… Na, kitaláltátok? Igen. Csabi kezében nejlonzacsi, benne a napi tápanyag. Egy üveg kóla, egy tasak nápolyi, csoki, tudja a frász, még mi, bibliát biztos nem hozott. A futózsák két literes tasakja sehol, csak a gyárilag lefóliázott végű cső lógott ki belőle. Mikor kérdeztem, hogy mi a szarért nem töltötte fel vízzel, Csabi azt válaszolta, még szoknia kell, hogy egyáltalán van valami a hátán.

Én nagy barátja vagyok a jó cuccoknak. Zsákom töltve, útra készen.
Én nagy barátja vagyok a jó cuccoknak. Zsákom töltve, útra készen.

A Nathan márkájú ultra-kiba-beba-disznó jó futózsákhoz két hasonlóan kiba-beba –modern kulacs is tartozott, mindkettő csurig feltöltve, azaz kész volt használni őket. Az egyikben magnéziumos víz, amit direkt nekem kotyvasztott, mert a decemberi közös negyvenesünkön elfogytam, mint a hold. Mint pár óra múlva kiderült, neki nagyobb szüksége volt rá. A cipőt ezen a napon hordta először. Ötven kilométerre készültünk, be sem törte egy-két futással, a salomonon még a vonalkód is ott figyelt. Kérdeztem, hogy nem izgul-e attól, hogy a lába futás végén úgy fog kinézni, mintha szecskavágóba dugta volna, de Csabit nem igazán érdekelte. Viszont végre nem egy nóném futócipő volt a lábán, hanem valami más, valami modern. Indulás előtt kicsit hezitált, hogy a kétlityós kólát magával hozza-e, de sikerült meggyőznöm, hogy kétszer három deci folyadék nem túlzás egy ötven kilométeres futáson, és ezerháromszáznyi szinten. Az én felszerelésem tökéletes ellentéte volt Csabeszének. Aki ismer, tudja, hogy kütyü – és felszerelésmániában szenvedő rinyagép vagyok. Folyamatosan sír valamiért a szám, ezért tökéletesen bebiztosítom magam. Hátizsák, benne másfél liter amino-izokeverékes ital, szendvics, müzli, csoki, váltópóló, kompressziós szár, heretartós alsónaci, kombatpóló. Úgy néztem ki, mint G.I. Joe magyar változata. Nos, emígy támadtunk neki a hegynek.

A Turul háturul
A Turul háturul

5 órányi futás után érkeztünk a Turul-madár kloákája alá. Mivel kétszer eltévedtünk, a madár segge alatt volt az ötvenedik kili. Csabi valamennyi tartalékát felélte, ha lehet ilyet mondani, a harmincadik kilitől végigszenvedte az utat. A jól megválasztott izo-aminokeveréknek köszönhetően számomra nem akadt nagyobb holtpont. A parkolóba érkezve Csabi mosolyogva konstatálta, hogy egyetlen borsónyi vízhólyagtól és a néhány talpél-reszeléstől eltekintve faszán működött a Salomon típusú terepcipő. Lehet, hogy belátta azt is, hogy a hátizsákot érdemes feltölteni, de ez egyáltalán nem biztos. Számomra üdítő élményt nyújtott, hogy rápróbált olyan dolgokra, amelyeket korábban elképzelni sem tudott. A futózsák, és normális cipő a kényelmet szolgálja. Nem veszi el a futás élményét, viszont hozzátesz ahhoz. Ezt az élményt pedig Nektek is köszönheti. Nektek is, akik talán ugyanazt látjátok Csabiban, amit én. Egyfajta igazolást. A futást. A szabadságot. A valódiságot. Vagy mindhármat.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.